Idézet – 2009.07.12.

“A nagy életproblémák sohasem oldhatók meg mindörökre. S ha egyszer úgy tűnik, hogy megoldódtak, az mindig veszteség. Értelmük és céljuk – úgy látszik – nem a megoldásukban rejlik, hanem abban, hogy szüntelenül munkálkodjunk rajtuk. Csak ez óv meg elbutulástól és megkövüléstől.”
Carl Gustav Jung

Idézet – 2009.06.20.

“A józan ész az a dolog, amely a legjobban oszlik meg az emberek között, mert mindenki azt hiszi, hogy annyit kapott belőle, hogy még azok sem szoktak maguknak többet kívánni, mint amennyiük van, akiket minden más dologban csak igen nehéz kielégíteni. S nem valószínű, hogy ebben mindenki téved; ez inkább azt bizonyítja, hogy az a képesség, amelynél fogva helyesen ítélünk és az igazat megkülönböztetjük a hamistól – s tulajdonképp ez az, amit a józan értelemnek vagy észnek nevezünk -, természettől fogva egyenlő minden emberben; úgyhogy véleményeink nem azért különböznek, mert egyesek eszesebbek másoknál, hanem azért, mert gondolatainkat különböző utakon vezetjük, s nem ugyanazokat a dolgokat nézzük. Nem elég ugyanis, hogy valakinek jó esze legyen; a fő dolog az, hogy azt jól használja. A legnagyobb lelkek éppúgy képesek a legnagyobb vétkekre, mint a legnagyobb erényekre.”
Descartes

Idézet – 2009.05.25.

“Ám ha ránk ront a szenvedés, gyakran egy csapásra megváltoznak a viszonyok. Akkor kutató szemmel néz szét az ember: merre van kiút, s kezd elgondolkozni az élet értelmén és megrendítő tapasztalatain, s mindazon, ami ezekkel együtt jár.”
Carl Gustav Jung

Idézet – 2009.05.12.

„Nem az számít, hogy mit mondanak, mit tanítanak a gyermeknek. Csak az számít, hogy Önök maguk milyen emberek, hogy jók-e és megnyilvánulásaikban ezt a jóságot fejezik ki, vagy rosszindulatúak és haragos természetű­ek, és gesztusaikban ez tükröződik-e. Amit saját maguk tesznek, az a gyermek ben­sejében tovább él. És ez a lényeg. Az egész gyermek olyan, mint egyetlen érzékszerv, minden hatásra reagál, amit emberek váltanak ki belőle. Ezért fontos eloszlatni azt a tévhi­tet, hogy a gyermek értelmével tanulja meg, mi a jó és mi a rossz… hanem igenis tudnunk kell, hogy minden, amit az ember egy gyer­mek közelében tesz, az szervesen beépül a gyermek testébe, lelkébe, szellemébe. Hogy egész élete egészséges lesz-e vagy sem, attól függ, hogyan viselkednek a közelében. A haj­lamok és képességek, melyek kifejlődnek a gyermekben, mind attól függnek, milyen ma­gatartást lát maga körül.”
Rudolf Steiner

Idézet – 2009.04.20.

“… Akivel én kéz a kézben vándorolni tudnék, a patakot követve, az erdőkön át, nyári lángolásban, az ősz aranyszínű fényében és messze néző fehér hómezőkön át. Keveset szólna, és azt is egész halkan. Azt a szót, amire mindig vártam. A hallgatása többet mondana, mint mások beszéde. Megértene, jobban, mint bárki előtte, jobban, mint ahogy én magamat megértem. Nála otthon lennék, magánál tartana. Azt tenném, amit szeretne, és amit szeretne, az lenne, amit mindig is szerettem volna.

A nevetéséről felismerném. Mert csak ő tud, úgy nevetni, hogy nekem is mindjárt nevetnem kell, könnyel a szememben és boldogsággal a szívemben.

Mindig, amikor nyári reggeleken köd ül a tájon, tudom, hogy meg kell találnom, mert még mindig rám vár. Keresem és félek. Mert, mi lesz, ha megtalálom?  Akkor nincs tovább, és nincs többé keresés. Minden értelmet kap, végső megoldást, nem lesz többé én, nem lesz távolság, és nem lesz holnap. Csak mi, csak együtt és ma – örökre.”
Schäffer Erzsébet: Álmok völgye