Idézet – 2010.01.05.

“Semmi sem szép, semmi sem rút, semmi nem igaz és semmi nem hamis. Mindez csak a véleményekre vonatkozik. Semmi sincs úgy, ahogy azt a vélemény állítja; az emberek hiszik csak úgy, mert megszokták. A tettekre pedig ugyanez vonatkozik.”
Pürrhón (idézi: Hamvas Béla az ‘Anthologia humana’-ban)

Idézet – 2009.08.27.

“igaz egész csak ellentéteiddel együtt lehetsz”
Szabó Lőrinc: Tao te king – részlet

Idézet – 2009.06.20.

“A józan ész az a dolog, amely a legjobban oszlik meg az emberek között, mert mindenki azt hiszi, hogy annyit kapott belőle, hogy még azok sem szoktak maguknak többet kívánni, mint amennyiük van, akiket minden más dologban csak igen nehéz kielégíteni. S nem valószínű, hogy ebben mindenki téved; ez inkább azt bizonyítja, hogy az a képesség, amelynél fogva helyesen ítélünk és az igazat megkülönböztetjük a hamistól – s tulajdonképp ez az, amit a józan értelemnek vagy észnek nevezünk -, természettől fogva egyenlő minden emberben; úgyhogy véleményeink nem azért különböznek, mert egyesek eszesebbek másoknál, hanem azért, mert gondolatainkat különböző utakon vezetjük, s nem ugyanazokat a dolgokat nézzük. Nem elég ugyanis, hogy valakinek jó esze legyen; a fő dolog az, hogy azt jól használja. A legnagyobb lelkek éppúgy képesek a legnagyobb vétkekre, mint a legnagyobb erényekre.”
Descartes

Idézet – 2009.05.05.

“Nekem az a hatásom az emberekre, hogy amikor elmondom, vagy leírom az igazat arról, hogy mi az élményem, akkor az emberek megdöbbennek: nahát, nekem is ez az élményem, csak eddig még nem volt rá szavam.”
Feldmár András

Idézet – 2009.02.01.

“Az imagológusoknak van igazuk. Az ember nem más, mint önmaga képe. Hiába mondják nekem a filozófusok, hogy mindegy, mit gondol rólam a világ, hogy csak az számít, ami vagyok. A filozófusok semmit se tudnak. Amíg emberekkel élek együtt, csak az vagyok, aminek az emberek tartanak. Akinek fontos, hogy mások milyennek látják, és arra törekszik, hogy a róla alkotott kép a legrokonszenvesebb legyen, arról azt mondják, hogy alakoskodik vagy hamis játékot űz. Dehát elképzelhető-e valamiféle közvetlen kapcsolat az énem és mások énje között a szem közvetítése nélkül? Elképzelhető-e a szerelem anélkül, hogy aggodalmasan figyeljük képünket a szeretett lény lelkében? Amint nem érdekel bennünket, milyennek lát az, akit szeretünk, biztosak lehetünk benne, hogy nem szeretjük. – Ez igaz – mondta Bernard komoran. Gyerekes önáltatás azt hinni, hogy képünk csak látszat, mely mögött ott rejtekezik énünk, mint a világ szemétől független, egyetlen valódi lényeg. Az imagológusok a maguk cinikus kíméletlenségével bebizonyították, hogy pont fordítva van: énünk csak puszta látszat, megfoghatatlan, körülírhatatlan és ködös, míg ellenben az egyetlen valóság, a már-már túl könnyen megragadható és körülírható valóság a mások szemében tükröződő képünk. És a legrosszabb az, hogy az ember nem ura a képének. Először megpróbálja maga megfesteni, aztán igyekszik legalább befolyásolni és ellenőrizni, de hiába: elég egy rosszindulatú mondat, és örökre siralmasan egyszerű karikatúrává változik.”
Milan Kundera: Halhatatlanság – részlet –

Idézet – 2009.01.29.

“A legérdekesebb tünemény, mellyel az emberi életben találkozhatunk, az emberi jellem. Semmi nem olyan érdekes, meglepő, kiszámíthatatlan, mint a folyamat, melynek során egy ember elárulja jellembeli sajátságait. Bármit mutat is a világ: tájakat és természeti csodákat, a földi flóra és fauna beláthatatlan változatait, semmi nem olyan sajátos, mint egy-egy ember jelleme. Mikor érdeklődésünk eljut a világ dolgainak szemlélése közben az emberi jellem ismeretéhez, egyszerre úgy érezzük, ez volt igazi feladatunk az életben. Minden más, amit megismertünk, csak ismereteinket gazdagította. De lelkünk csak a jellemek ismeretétől lesz gazdagabb. Mert ez a legközvetlenebb emberi tapasztalás, igen, a jellem maga az ember. S mert a jellem maga az ember, hasztalan iparkodunk eltitkolni azt: jellemét éppen olyan kevéssé rejtegetheti az ember, mint ahogy testi lényét nem tudja elrejteni semmiféle ködsapka. Ideig-óráig viselhetünk az életben álszakállt és álruhákat, de egy pillanatban lehull rólunk minden jelmez és megmutatkozik a valóság. Egy mozdulat, egy szó, egy cselekedet végül is elárulja igazi jellemünket: az álarcosbál csak alkalmi lehet. S a találkozás egy jellem valódi sajátságaival a legnagyobb emberi élmény, melyben részünk lehet.”
Márai Sándor

Idézet – 2009.01.20.

“Nagy félreértések vannak azzal kapcsolatban, hogy tulajdonképpen mi is a pszichoterápia. (…) Az egyik félreértés az, hogy a terpapeutának meg kell értenie a pácienst. Én még a feleségemet sem értem meg, nemhogy a pácienseimet. (…) Egy terapeutának – és szerintem mindenkinek – a legfontosabb dolog arra rájönni, hogy a másik végtelenül másik.
Tehát a másik nemcsak úgy másik, hogy mondjuk, nem olyan, mint én vagyok, hanem annyira nem olyan, mint én vagyok, hogy azt se lehet tulajdonképpen feltételezni, hogy megértem a másikat. Mert mit jelent megérteni a másikat?
Az, hogy én megértelek téged, azt jelenti, hogy beskatulyázlak a már meglévő gondolataimba. Az én szókincsemmel, az én gondolataimmal gondolom, hogy te tulajdonképpen olyan vagy, mint én. De lehetséges, hogy még a színek, amiket te látsz, azok sem ugyanazok a színek, amiket én látok. Vagy az érzelmeknek, amiket te érzel, semmi közük sincs azokhoz az érzelmekhez, amiket én érzek. Tehát arra rájönni, hogy a másik annyira másik, hogy soha a büdös életben nem fogom megismerni, nagyon megrázó felfedezés. De szerintem igaz.”
Feldmár András

Idézet – 2009.01.12.

“Minden ember érdekel. Mindenütt ott vagyok, ahol lehet, és mindenütt élem az életet, figyelem az embereket és magamat is egyben, tehát körülbelül oda lyukadunk ki – hogy igazam van ugyan, de olyan helyen, ahol az embernek nem feltétlenül az a dolga, hogy igazat kiáltson ki, nem szükséges fél deci konyak vagy egy sertéspörkölt ügyében vagy egy kabátberakás vagy -kivevés ügyében a ruhatárban. – Mindez a legapróbb részletekig összefügg.

Mert bizonyos közönyösség uralkodott el olyan helyeken, ahol jobb levegő van, mint a bányában.

Ezeken a helyeken elég sok ember gyűlt össze, akik nem szakemberek. És hogy a szakember ruhatáros-e vagy pedig utcaseprő, asztalos vagy színész, író vagy éppen miniszter, az tulajdonképpen teljesen mindegy: ember ember, ért-e a szakmájához vagy nem. Én a szakmámat szenvedélyesen szeretem, és szenvedélyes ember is vagyok, különben nem szerethetném szenvedélyesen. Az agyam pedig egy intellektuális góc. Nem alkalmas arra, hogy a szenvedélyeimet időben leállítsa. Nem is akarom leállítani, mert ez a bölcsek dolga. Tehát szenvedélyesen szeretni az életet, szenvedélyesen gyűlölni embereket, akik hereként élnek mások terhére, akik viszont dolgoznak: ezt akarom. És nem vagyok letorkolható ilyen esetekben, amikor kétségtelenül igazam van. Már bulvárlapban is leközölték, hogy én olyan ember vagyok, aki megmondom a véleményemet. Ez a vélemény nehezen támadható, mert nem az enyém. Nem magamért van, nem önös érdekből van, hanem tiszta lelkiismeretű, tiszta fejű és mesterségüket magas fokon űző emberek érdekében van, tehát becsületes emberek oldaláról mondom én ezt az igazat. Néha talán a formában tévedek – igen, mindig erről beszéltek, hogy a forma… igazam van ugyan, de hát a forma… Nos hát, akinek igaza van, nem sokat törődik a formákkal. A formákkal mindig az törődik, akinek fogalma sincs az igazságról.”

Latinovits Zoltán, 1967

Minden napra 1 idézet – 2006.09.27

“Az idő igaz, s eldönti, ami nem az.”
Petőfi Sándor