Idézet – 2010.03.26.

“Fontos, hogy legyen valamilyen titkunk, és sejtsük, hogy van nem tudható dolog is. Ez némi személytelenséggel, egyfajta numinózummal tölti be az életet. Aki sohasem tapasztalta, fontos dolgot mulasztott el. Kell az embernek éreznie, hogy egy bizonyos tekintetben titokzatos világban él, amelyikben megeshetnek és megtapasztalhatók soha meg nem magyarázható dolgok is, nemcsak olyanok, amelyek a várakozásnak megfelelően történnek. Beletartozik ebbe a világba a váratlan és a hallatlan. Csakis így teljes az élet.”
Carl Gustav Jung

Idézet – 2009.06.30.

“Fontos, hogy legyen valamilyen titkunk, és sejtsük, hogy van nem tudható dolog is. Ez némi személytelenséggel, egyfajta numinózummal tölti be az életet. Aki sohasem tapasztalta, fontos dolgot mulasztott el. Kell az embernek éreznie, hogy egy bizonyos tekintetben titokzatos világban él, amelyikben megeshetnek és megtapasztalhatók soha meg nem magyarázható dolgok is, nemcsak olyanok, amelyek a várakozásnak megfelelően történnek. Beletartozik ebbe a világba a váratlan és a hallatlan. Csakis így teljes az élet.”
Carl Gustav Jung

Idézet – 2009.06.06.

“Vannak, akik úton-útfélen elfecsegik, amit csak barátokra szabad bízni, és minden fület teletömnek azzal, ami nyomasztja őket. Mások viszont visszariadnak attól is, hogy a legkedvesebbeket beavassák, s ha lehetséges volna, még magukra se bíznának semmit, minden titkot lelkükbe zárnának. Egyiket sem szabad tenni. Hisz egyformán hiba mindenkiben bízni és senkiben sem.”
Seneca

Idézet – 2009.04.21.

“- Maga szerint az emberek miért házasodnak?
- Szerelemből.
- Nem.
- Nahát, pedig romantikus alkatnak gondoltam. Akkor miért?
- Mert kell hogy legyen szemtanúja az életünknek. Egy milliárd ember él ezen a bolygón – ugyan mit számít egyetlen élet. De a házasságban ígéretet teszünk, hogy mindenre odafigyelünk: a jóra, a rosszra, a szörnyűségekre, a csip-csup dolgokra. Mindenre, mindig, mindenhol. Azt mondjuk: az életed nem marad észrevétlen, mert én észreveszem. Az életed nem marad titokban, mert én tanúja leszek.”
Részlet a ‘Hölgyválasz’ című filmből

Idézet – 2009.03.02.

“Sok idő és magános óra tanít meg reá, hogy örökké erről van szó, férfi és nő, barátok, világi kapcsolatok, minden ezen múlik: ezen a másféleségen, mely két pártra szakítja az emberiséget. Néha már azt hiszem, csak ez a két párt van a világon, s mindenféle változata ennek a másféleségnek, az osztálykülönbségek, a világnézeti, hatalmi árnyalatok, mindez csak e másféleségből következik.S mint ahogy csak az egyféle vércsoporthoz tartozó emberek tudnak egymásnak a veszély pillanataiban segíteni, mikor vérüket adják embertársuknak, kinek rokon a vérképlete, úgy a lélek is akkor tud csak segíteni egy másik léleknek, ha nem “másféle”, ha szemlélete, meggyőződésnél is titkosabb valósága hasonló. Mert mindig a “másfélé-t” szeretjük, őt keressük, az élet minden helyzetében és változatában…tudod-e már? Az élet legnagyobb titka és ajándéka, ha két “egyféle” ember találkozik. Oly ritka ez, mintha a természet erővel és fortéllyal akadályozná meg ezt az összhangot – talán, mert a világ teremtéséhez, az élet megújulásához szüksége van a feszültségre, mely az örökké egymást kereső, ellentétes szándékú és ütemű emberek között keletkezik.”
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek – részlet -

Idézet – 2009.02.23.

“Gyakorta érzek
Olyan különös
Kimondhatatlan
Valamit -
Mikor a kezem
A rózsafáról
Egy szirmot halkan
Leszakít,
Mikor átrezeg
Egy síró dallam
Finom húrjain
A zongorának;
Mikor szívemben
Harcokat vívnak
Hatalmas fénnyel
Hatalmas árnyak:
Mikor a szó
Mire se jó,
Mikor szemem egy
Ártatlan fényű
Szempárba mélyed;
Mikor álmodom
S messzire elhagy
A fájó élet;
Mikor ujjongva
Nevet a kék ég,
S a szellő mégis
Ezer zizegő
Halott levélkét
Takarít -
Gyakorta érzek
Olyan különös
Kimondhatatlan
Valamit.

S akkor előttem
Áll a nagy titok,
Amelynek soha
Nyomára jönni
Nem birok:

Miért nem szabad
Azt a sejtelmes
Suttogó halált,
Letépett szirmot
Szavakba szednem?
Miért nem lehet
Azt az örökös
Borongó, ködös
Szomorú álmot
Papírra vetnem?
Miért nem tudom
Azt a pillantást
Azt a sóhajtó,
Méla akkordot,
Mit a futó perc
Szárnyára kapván
Régen elhordott, -
Megrögzíteni,
S aztán őrizni
Örökre, csendben?
Az a sok síró
Ábrándos érzés
Miért nem ülhet
Miért nem gyűlhet
Lelkem mélyére
S nem tömörülhet
Dalokká bennem?

Vagy ha már róluk
Dalt nem is zengek,
Miért nem tudom
Tudtokra adni
Csupán azoknak,
Kiket szeretek,
S akik szeretnek?
Nem mondom: szóval,
Csak egy mélységes
Szempillantással,
Egy fénylő könnyel,
Egy sóhajtással, -
S csupán ők tudnák,
Hogy mit jelent
Ez a rejtélyes
Titkos beszéd…

Így volna édes,
Így volna szent,
Így volna szép!”

Dsida Jenő: Így volna szép
1924. február hó 13-án

Idézet – 2009.02.11.

“Soha nem érthetem meg, miért életem legszebb emléke a pillanat, mikor – tízéves lehettem – egy téli délután beléptem anyám sötét, üres hálószobájába, s a küszöbön állva megpillantottam a bútorok politúrján és a kályha csempéin az ablak előtt, az utcán és a szemközti házak tetején világító hó kékes visszfényét. E pillanat varázsát nem tudom elfelejteni. A hó kék fénye a sötét szobában valósággal megdöbbentett, s ugyanakkor sem azelőtt, sem azóta nem észlelt boldogságérzettel töltött el. A titoknak, a mesének, az álomszerűnek, az anderseninek, az elvarázsoltnak ezt a teljes káprázatát addig nem ismertem, s később sem találtam meg az életben, soha, sehol. Mi történt akkor szívemben, idegeimben vagy a világban? Nem tudom megmagyarázni.
A csodálatost nem lehet magyarázni. S az ilyen emlék örökké dereng egy lélekben, ugyanolyan mesés, kékes fénnyel, mint anyám hálójával szemközt, a háztetőkön a hó.”
Márai Sándor: Az emlékekről és a csodálatosról
- részlet a Füveskönyvből -

Idézet – 2009.01.05.

“…lelked mélyén görcsös indulat szorongott – vágy, másnak lenni, mint amilyen vagy.
Ez a legnagyobb csapás, mellyel a végzet embert sújthat. Vágy, másnak lenni, mint aki és ami vagyunk: ennél fájdalmasabb vágy nem éghet emberi szívben. Mert az életet nem lehet másként elviselni, csak azzal a tudattal, hogy belenyugszunk mindabba, amit magunknak és a világnak jelentünk. Bele kell nyugodni, hogy ilyenek vagy olyanok vagyunk, s tudni, mikor ebbe belenyugszunk, hogy nem kapunk e bölcsességért az élettől dicséretet, nem tűznek mellünkre érdemrendet, mikor tudjuk és elviseljük, hogy hiúk vagy önzők, vagy kopaszok és hasasok vagyunk – nem, tudni kell, hogy semmiért nem kapunk jutalmat, sem dicséretet.
El kell viselni, ennyi a titok. El kell viselni jellemünket, alaptermészetünket, melynek hibáin, önzésén, mohóságán tapasztalás és belátás nem változtatnak. El kell viselnünk, hogy vágyainknak nincs teljes visszhangja a világban. El kell viselni, hogy akiket szeretünk, nem szeretnek bennünket, vagy nem úgy szeretnek, ahogy mi reméljük. El kell viselni az árulást és a hűtlenséget, s ami a legnehezebb minden emberi feladat között, el kell viselni egy másik ember jellembeli vagy észbeli kiválóságát.”

Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek

Idézet – 2009.01.01.

“Nem tudom ti hogy vagytok vele, de engem jelen pillanatban – bármennyire is azt hittem még tíz perce – nem csak az alvás érdekel. K*****a foglalkoztat a kérdés ugyanis, hogy miért merik kijelenteni az emberek hogy ismernek valakit, vagy ha ki nem is jelentik, akkor miért hiszik azt, hogy tudják mit érez valaki más (ami egyébként az ismeretséggel azonos), mikor a legtöbben a saját érzéseiket sem értik. Nem értem, hogy miért következik a leesés a felugrásból, éppen ezért szeretném veletek megosztani a véleményem az ismeretségről.

Ha valakit ismersz, az ismer téged. Ha valakit ismersz, nem feltétlenül köszönsz neki. Ha valakit ismersz, tudod, hogy mikor van baj. Ha valakit ismersz, tudod, hogy mindig baj van. Ha valakit ismersz, érzed a hideget. Ha valakit ismersz, akkor nem érhet meglepetés. Ha valakit ismersz akkor nem kell boldognak lenned. Valakit megismerni jóval több időbe telik, mint amennyit éltem. Ha valakit ismersz tudod, hogy nem boldog. Ha valaki azt hiszi, hogy ismer, az ostoba. Soha, soha nem ismerhetsz meg valakit. Soha nem lesz veled őszinte senki. Megpróbálhatod megérteni a sorok közötti összefüggést, a szöveg gondosan megtervezett vázában a történetet, de ismeret nélkül nem megy. Soha nem fogod megérteni a szöveget, és valószínűleg nem is fog érdekelni. Mély, és kemény érzelmek azok, amik az ismerethez kellenek. Hideg a szív, ha az ismeret elbújik. Nem találjuk meg a tér és idő börtönében az ismeretet. A titkok örökké megmaradnak, hisz senki nem ismer. Soha nem lesz vége.

Csak vázat kaptok, hogy könnyebb legyen.”
http://tidan.blog.hu

Külön köszönet Tidan-nak a személyes hozzájárulásért :)

Bónusz: a 16 éves szerző egyik kommentje a fenti bejegyzéshez: “Magadat ezzel szemben jóval könnyebb kiismerni,
csak menni kell és nem félni.”

Minden napra 1 idézet – 2008.12.09.

“Valaki után kémkedni bizonyos szempontból az illető meglopásával egyenértékű – a pillanatot rabolja meg a leskelődő, a pillanatot, melyről a kilesettek úgy hiszik, csak az övék.”
Stephen King

« Régebbi bejegyzések

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.