Idézet – 2010.05.10.

“A szeretet mindenekelőtt a csendben való figyelem. Szeretni azt jelenti, hogy figyelsz. Úgy találtam rá, ahogy a dolgok értelmére talál rá az ember, s úgy lépkedek mellette, hogy végre fölfedezzem a világ bensőségét.”
Antoine de Saint-Exupéry

Idézet – 2010.03.01.

“Minden vallás közös gyökere a végtelen együttérzés. Az ember jobbá válását, a szeretetet és mások tiszteletét hangsúlyozzák, valamint az együttérzést másokkal, szenvedésükben. Azt mondhatnánk – mivel a szeretet a vallások lényegi eleme – hogy a szeretet egyetemes vallás. Azonban a szeretet fejlesztésére, illetve az üdvözülés vagy megszabadulás elérésére alkalmazott, különböző technikák és módszerek tekintetében a hagyományok különböznek egymástól. Nem hiszem, hogy létezne csupán egyetlen filozófia vagy egyetlen vallás. Mivel oly sok különböző ember él, más és más törekvésekkel és hajlamokkal, tökéletesen rendjén való, hogy vannak különbségek az egyes vallások között. És a tény, hogy oly sokféle ösvény létezik, jól mutatja a vallás gazdagságát.”
Tendzin Gjaco, a 14. dalai láma

Idézet – 2010.02.14.

“Úgy tűnik, csak az öregek képesek úgy ülni egymás mellett, hogy szavak nélkül is élvezik egymás társaságát. A türelmetlen fiatalok nem bírják ki, hogy ne törjék meg a csendet. Pedig a csend tiszta és áldott. Összeköti az embereket, mert csak azok tudnak szótlanul ülni a társuk mellett, akik szeretik egymást.”
Nicholas Sparks

Idézet – 2010.01.21.

“Ez a legnehezebb manapság, ugye tudod?… Hogy hiányzik – nem is a szeretet – hanem a jóság. Ha valaki jó hozzánk, hirtelen melegünk lesz. Érezted már?… Hogy átsuhan rajtad valami megnevezhetetlenül kellemes érzés. Sőt, meg is lepődsz, hogy ilyesmi van még egyáltalán. Egy jó szó, egy jó tett – és szinte megszédülsz… Érezted már?”
Müller Péter

Idézet – 2010.01.16.

“Minden tettünk, bármily csekélység legyen is az, befolyással bír a világra. Lehetünk a problémák okozói, de lehetünk azok is, akik megoldják azokat.

Meg kell dolgoznunk azért, hogy biztonságot teremtsünk egymás számára, amelyben a szív fejlődni és működni képes.

Az igazi szeretet rákényszerít minket arra, hogy olyannak lássuk a dolgokat, amilyenek, hogy mind önmagunkról, mind pedig azokról, akiket szeretünk, az igazságnak megfelelően gondolkodjunk.

A szeretet nem más, mint szüntelen megnyílás magunk és a többi ember számára, óhaj, hogy befogadjuk és továbbadjuk a megosztott élet, az együtt megélt percek örömét.”
Feldmár András

Idézet – 2009.09.25.

“A megbecsülésből eredő szeretet csak néz, lélegzetét visszafojtva hallgat, és örül, hogy ilyen csoda létezik, még ha nem is az ő számára; nem omlik össze, ha elveszíti, és boldog, hogy egyáltalán találkozott vele.”
Clive Staples Lewis

Idézet – 2009.08.30.

“A szeretet két ember között azt jelenti, hogy a másik öröme, jó érzései [...]) fontosabb, mint az enyém. A szeretet lemondást jelent az önző, egocentrikus életvitelről. A szeretet szívesen vállalt áldozatokkal jár utólagos számlabenyújtások, megbánások nélkül.
[...]egyszerűbben: a szeretet annak az öröme, hogy a másik a világon van.”
Popper Péter

Idézet – 2009.08.15.

“Azért jönnek az emberek egy pszichoterapeutához, mert valami fáj, valami problémájuk van az élettel. Erre nincs megoldás, ez nem technikai dolog. Azért jönnek, hogy legyen egy olyan kapcsolatuk, ahol megáll a világ egy kicsit. Ahol először talán az életükben elgondolkodhatnak azon, ki is vagyok, és mit akarok én. Mik az én vágyaim, ahhoz képest, hogy milyen vágyakat injekcióztak belém, miután már kiszívták az én vágyaimat, hogy másoknak elfogadható vágyaim legyenek. Miután abból, ami valóban vagyok, már kiürítettek, és teletöltöttek olyan dolgokkal, amit elképzeltek, hogy az jó nekem.

És akkor úgy 30-40 éves korunkban minden nagyon fáj. Össze vagyunk keveredve, semmi sem jó, meg akarjuk magunkat ölni, unatkozunk, beszorulunk. Miért? Mert nem tudjuk, mit akarunk. Mert elfelejtettük, kik vagyunk. Mert eddig senkit sem érdekelt, ki vagyok, mindenki csak azt akarta, hogy legyek neki valaki. Szerencsére a világon van egy-két olyan ember, akihez el lehet menni, aki valóban nem akarja, hogy én bárki más legyek, mint önmagam, és ad egy kis időt, hogy megtaláljam magamat.

Az angol „nowhere” azt jelenti, hogy sehol. A „now here” pedig azt jelenti, hogy itt és most. Ez a pszichoterápia lényege. Hogy az ember ott úgy érezze magát, hogy sehol sincs, és remélhetőleg a terápia végére megérkezik. Itt lesz. Most és ő. Nem valakinek a vetülete, valaki vágyának a vágya, nem a dédapukájának az ideája vagy szelleme, amit neki el kell játszania. Tehát egy színdarabból az ember kiszállhat, és nem kell mindig színészkednie. Egy rettenetes terhet rak le az ember, amikor azt mondja, hogy én nem fogok többet színészkedni. Ez volna a vége a szorongásnak. Bevehettek annyi tablettát, amennyit akartok, a szorongásnak soha nem lesz addig vége, amíg színészkedésnek nincs vége. Addig, amíg nem kell így meg így tenni, amíg nem veszed magad körül emberekkel, akik megengedik, hogy önmagad légy.”
Feldmár András

Idézet – 2009.08.14.

“Nincs semmilyen baj a vággyal. Az csak más, mint a szeretet. A vágy gyakran nagyon kegyetlen tud lenni. Ha a vágyam vezet, nagyon kegyetlen tudok lenni. A vágy néha elpusztítja a tárgyát. A szeretet arra való, hogy az ember megfékezze a vágyát egy kicsit, legalább annyira, hogy ne pusztítsa el azt, akire vágyik. A vágy és a szeretet mindig játszik egymással. A vágy mindent akar, a szeretet pedig azt mondja, vigyázz, nehogy elpusztítsd azt, amire vágysz.”
Feldmár András

Idézet – 2009.06.14.

“Én tényleg kurva erős vagyok, és tényleg mindent kibírok és mindent félvállról tudok venni, és ki tudom zárni magamból a világot, vagy a világ tud kizárni engem, és tényleg elhittem, hogy már tényleg kirohadtak belőlem az érzések, és tényleg azt gondoltam, hogy majd egyedül megváltom a világot, és tényleg azon voltam, hogy megváltozzon az életem, én tényleg próbáltam talpra állni, én tényleg próbáltam mosolyogni, kedves lenni, és tényleg azt hittem, hogy képes leszek célokat kitűzni magam elé, és tényleg úgy gondoltam, hogy képes vagyok arra, hogy elérjem őket. Tényleg nem akarom sajnáltatni magam, csak muszáj elmondanom, vagyis, muszáj kiordítanom a lelkemből, hogy meghalt a nagypapám. És tényleg jól vagyok, csak megint lenn vagyok a szakadék alján, pedig b****a meg, én tényleg rohadtul küzdök. Küzdök és semmi sem úgy van, ahogy elterveztem. Én ezt örökké nem fogom bírni. Tényleg nem. És úgy érzem, hogy nem is akarom. Nem tudom akarni, nem akarom akarni. Minden annyira fáj és minden egyes kib****tt nappal kisebbnek és védtelenebbnek érzem magam és nem tudok beszélni róla, pedig biztosan segítene. Egy roncs vagyok, aki nem tud méltósággal elveszíteni semmit és senkit, és közben mindent elveszít.”
Ne sajnálj, arra ott vagyok én magamnak
from maniakus – ami a szívemen az a monitorodon by maniakus

« Régebbi bejegyzések

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.