Idézet – 2010.05.13.

“A fontos dolgokat nem lehet “kicsit” csinálni. Az ember nem lehet egy kicsit terhes, egy kicsit vérbajos, egy kicsit halott.”
Popper Péter: A belső utak könyve – részlet –

Idézet – 2010.04.16.

“Az élet tiszteletével kezdődik a sokat és üres frázisként emlegetett igazi szeretet. A családi szeretet is. S ennek alapja az öröm, hogy a másik a világon van, és hogy találkozhattunk. S ennek az érzésnek a másik alapja az öröm, hogy én is a világon vagyok, engem is lehet szeretni, s hogy a találkozásunk erről is szól.”

“Maga a döntés, a választás aktusa, az ehhez szükséges elszántság és bátorság lelkileg összetart, mint abroncs a hordók dongáit. És maga a választás, ami magában hordja a következmények kiszámíthatatlanságát, az élet kalandját, a “legyen, aminek lennie kell”- attitűdöt, tehát az odatárulkozást a holnapnak.”

“Van egy régi legenda, amely szerint egy fehér és egy fekete angyal kerülgeti a Földet, és figyelik, hallják, hogy az emberek mit mondanak, gondolnak. Ha valaki jól állítja be magát, jót vár, jót remél, akkor a fehér angyal azt mondja, hogy “úgy legyen”. És a fekete angyal köteles erre rámondani, hogy ámen. Ha viszont valaki rosszul állítja be magát, szomorú, keserű, akkor a fekete angyal mondja azt, hogy “úgy legyen”. És a fehér angyal köteles rámondani azt, hogy ámen. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a hívő, az optimista, a jóra készülő emberek dolgai általában jobban sikerülnek, mint a keserű, pesszimista és rosszat váró emberekéi. Ez nagyon szép legenda, amely megmaradt bennem. Vigyázni kell, hogy mikor száll el fölöttünk a két angyal. Csakugyan hiszek abban, hogy az egyik legfontosabb dolog a bizalom.”
Popper Péter
(1933-2010)
Nyugodjék békében.


2010. január 12-én egy neki feltett kérdés és a ráadott válasz:

Igen tisztelt Popper Péter!

Idős ember vagyok, valaha vallásos  voltam. Azt gondolom, hogy az embereknek megnyugvást ad, ha arra számíthatnak, hogy halál után is van valami, tehát hogy nem szűnik meg teljesen az életük, csak más formában folytatódik. Nehéz azt ép ésszel felérni, hogy ez az egész élet egyszer csak semmivé lesz, és mások élete úgy folytatódik, mintha én nem is lettem volna soha. Családom, gyermekeim nincsenek, tehát még abban sem reménykedhetek, hogy valaki által megmarad valami belőlem. Nem sok nyomot hagyok a világban, de szeretnék újra hinni – istenben vagy valamiben, ez talán feloldaná a depressziómat. Az ön könyvei furcsa módon a kételkedést, másrészt a reményt is felébresztik bennem: lehet, hogy mégsem felesleges az emberek élete? Szeretem olvasni a könyveit, rezignált nyugalmat érzek ki belőlük, örülnék, ha arról is írna, hogyan békéljen meg az ember az elmúlással.

Tisztelettel köszönti:
Tóth Miklós

—————————-

Tisztelt Tóth Miklós úr,

nagyon nehezeket kérdez. Ezekre a kérdésekre sok százezer éve várunk választ. Tudja, én egy darabig Indiában éltem, és ez sok mindent rendbe tett bennem.  Elfogadtam, hogy a mai szellemi színvonalunkon, a születésünktől a halálunkig tartó idő a miénk. Először ebben kellene jól tájékozódnunk. Mint ahogy a gyerek is először az alapműveleteket tanulja meg. De ez nem jelenti azt, hogy nincs magasabb matematika. Nem vagyok buddhista, de Buddha is azt tanítja, hogy egyelőre ne foglalkozzunk azzal, hogy mi volt velünk a születésünk előtt, mi lesz velünk a haláliunk után? Elég, ha rendes emberek vagyunk.
A magam részéről, a szó jó értelmében kételkedő vagyok. Ez nem azt jelenti, hogy semmiben sem hiszek, hanem, hogy mindent lehetségesnek tartok. A reinkarnációt is. Sőt ebből értettem meg, hogy fejlődési úton vagyunk. Amelyen persze rontani is lehet. Nagyon abszurdnak éreztem, hogy 70-80 földi év után örök pokoli tűz, vagy mennyei fényesség várhat ránk. Ilyen aránytalanságok nincsenek sem a természeti, sem a szellemi világban.Még azt is szeretném elmondani, hogy nincs hit, kételkedés nélkül. Az csak fanatizmus, ami mindig erőszakossá válik. Egyszer Lutherhez elment egy fiatal pap, mondván, hogy sokszor ő sem hisz abban, amit prédikál. Luther felnézett az égre: „Hála neked Uram! Azt hittem, csak én vagyok ezzel így.”Nem vagyok pap, nem akarom Magát vigasztalni.
De nagyon szerettem egy gyakori sírfeliratot Indiában:
„Volt, tehát van. Van, tehát lesz.”

Üdvözlettel
Popper Péter

Idézet – 2010.03.21.

“A szerelem lopakodó gyilkosa a lustaság. Amikor a megszerzett boldogság biztonsága elkezdi rongálni a hétköznapokat. Amikor már lusták vagyunk udvarolni, csábítani, kívánatossá tenni magunkat – a mosakodást, a fogmosást, a fésülködést, a kölni használatát és a vonzó ruhát, pizsamát is beleértve. Minek? Hiszen már a miénk. Csakhogy ezzel kondul meg a halálharang egy férfi-női kapcsolat felett. Mert a szívünkbe kellene felírni csupa nagybetűvel: AZ EMBER NEM TULAJDON!”
Popper Péter

Idézet – 2010.03.09.

“Mind a túlburjánzó őszinteség, mind a túlburjánzó hazudozás és elhallgatás nem embernek valók, szétrombolják az intim kapcsolatokat.”
Popper Péter

Idézet – 2010.03.02.

“A megbocsátáshoz nem kell hívő embernek lennünk. Csak jó embernek. Ez is sok? Akkor rendes embernek. Aki nem őrizgeti magában az összes rosszat, amit átélt.”
Popper Péter

Idézet – 2009.09.12.

“Ne menj a romok közé! Ne töprengj azon, hogy alakíthattad volna-e másképp a múltadat. Legfőbb lelki erőd csak a megtörténtek vállalása lehet. Fogadd el, hogy ami történt veled, amit cselekedtél, az a törvényed. Ezért űzz messze magadtól minden megbánást, bűntudatot, lelkiismeret-furdalást, minden olyan belső történést, szégyent, ami megaláz.”
Popper Péter

Idézet – 2009.08.30.

“A szeretet két ember között azt jelenti, hogy a másik öröme, jó érzései [...]) fontosabb, mint az enyém. A szeretet lemondást jelent az önző, egocentrikus életvitelről. A szeretet szívesen vállalt áldozatokkal jár utólagos számlabenyújtások, megbánások nélkül.
[...]egyszerűbben: a szeretet annak az öröme, hogy a másik a világon van.”
Popper Péter

Idézet – 2009.04.09.

“Egy emberért mindent vállalni kell. Egy helyzetért nem. Amíg számunkra egy ember fontos – addig mindent vállalnunk kell érte, és megéri. Ez igazi vállalás. Amikor nem az ember a fontos, hanem a helyzet megtartása: a lakás, a szociális és anyagi biztonság, a látszat, a környezet véleménye – akkor már megalkuvásról van szó. Ez is elvállalható, de csak őszintén, legalább önmagunk előtt. Ne csapjuk be magunkat ürügyekkel: a gyerekek érdekével, erkölcsi aggályokkal, a kímélettel. Gyávaságunk az újrakezdésre, félelmünk a változásoktól és az egyedül maradástól nehézzé teheti az együttélést, de fenntarthatja. Azonban hazugságra nem lehet alapozni tisztességes kapcsolatot: biztosan összeomlik.”
Popper Péter

Idézet – 2009.02.08.

„A mai ember egyre markánsabban: Én. Ezért alapvető történéseinket egyedül kell átélnünk. A vállalt magány minden valódi kapcsolat alapja.”

Pszichológiai szempontból az emberiség fejlődéstörténete a szuverén személyiség, az „Én” kifejlődésének útja. Felbomlottak a nagy vérségi, gazdasági, vallási közösségek, amelyek igazi feloldódást kínáltak. Életünk legfontosabb eseményeit egyedül éljük át, senki sem „léphet be személyiségünkbe”, hogy helyettünk éljen. Egyedül születünk, egyedül szenvedjük meg betegségeinket, félelmeinket, egyedül éljük át megismeréseinket, egyedül halunk meg. Ha ezt a magányt vállalni tudjuk, ha nem menekülünk hamis fanatizmusokba és más kábulatokba, akkor nem terheljük túl kapcsolatainkat azzal, hogy olyan megosztást követelünk, amit senki sem adhat meg. Ezzel az alapérzéssel tudunk igazán együtt élni valakivel.
Mert segíteni sokat lehet egymásnak.
Popper Péter: A belső utak könyve – részlet

Minden napra 1 idézet – 2008.11.19.

A levél lehullhat, az ág letörhet, csak a gyökerek maradjanak épek.

A mai közhangulat megveti a kompromisszumokat. Legalábbis szavakban. A kompromisszumokban gerinctelenséget lát. Ne higgyük el. Kompromisszumok nélkül nem lehet együtt élni egy másik emberrel. A társam nem az én hasonmásom. Az együttélésben a kompromisszum kölcsönös alkalmazkodást jelent. Lemondást némely saját vágyunkról, igényünkről a másik kedvéért. E nélkül nincs közös élet. A kérdés tehát nem az, hogy hozzunk-e kompromisszumokat, vagy ne, hanem az, hogy a kapcsolat megtartása megéri-e a kompromisszumokat? Hol a határ? Ott, hogy soha nem szabad olyan kompromisszumokat vállalni, amelyek létezésünk, személyiségünk gyökereit sértik meg. Van néhány olyan érzelmi, erkölcsi, meggyőződésbeli és életvezetési igény, amelynek gyökér szerepe van az életünkben: velük kapaszkodunk a szilárd talajba, rajtuk keresztül újul meg napról napra az életerőnk. Ezeket nem szabad bántani. A többi nem lényeges.”
Popper Péter: A Belső Utak Könyve (részlet)


Popper Péter (egyetemi tanár, pszichológus, író) ma 75 éves. Isten éltesse a Mestert! :)

« Régebbi bejegyzések

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.