“Nem ismerek reménykeltőbb érzést, mint az ember kétségbevonhatatlan képességét, hogy tudatos erőfeszítéssel felemelje saját életét.”
Henry David Thoreau
Idézet – 2010.06.14.
Június 14, 2010 at 12:13 (Uncategorized)
Tags: élet, önmaga, ember, erő, Henry David Thoreau, remény
Idézet – 2010.02.10.
Február 10, 2010 at 09:26 (Uncategorized)
Tags: önmaga, ember, keres, Maxie Wander
“Az az ember, aki keresi önmagát, magára is fog találni, vagy legalábbis közelebb kerül önmagához. És azokat az embereket is megtalálja, akik neki ezen az úton segíteni tudnak.”
Maxie Wander
Idézet – 2009.09.22.
Szeptember 22, 2009 at 11:23 (Uncategorized)
Tags: önmaga, ember, hit, megbecsülés, Oriana Fallaci
“Az ember csak akkor számíthat mások becsülésére, ha van önbecsülése, és csak akkor hisznek benne, ha ő is hisz magában.”
Oriana Fallaci
Idézet – 2009.09.03.
Szeptember 3, 2009 at 20:43 (Uncategorized)
Tags: akadály, Antoine de Saint-Exupéry, önmaga, ember, felfedezés, megmérkőzik
“Az ember akkor fedezi föl magát, amikor megmérkőzik az akadállyal.”
Antoine de Saint-Exupéry
Idézet – 2009.07.31.
Július 31, 2009 at 18:27 (Uncategorized)
Tags: arányok, önmaga, ember, Feltámadás, jó, rossz, Tolsztoj
“A legelterjedtebb és legáltalánosabb tévhitek egyike, hogy mindenkinek megvannak a maga sajátságai; van jó és rossz ember, okos és buta, erélyes és tehetetlen és a többi. Az emberek nem ilyenek. Annyit bárkiről állíthatunk, hogy többször jó, mint rossz, többször okos, mint buta, többször erélyes, mint tehetetlen vagy megfordítva; de nem lehet igaz, hogy az egyik emberről azt állítjuk, hogy jó vagy okos, a másikról pedig, hogy gonosz vagy ostoba. Pedig többnyire így osztjuk föl az embereket, s ez merőben téves. Az emberek olyanok, mint a folyók: a víz mindegyikben víz, egy és ugyanaz, de mindegyik folyó az egyik helyen keskeny, a másikon sebes, hol széles, hol csendes, hol tiszta, hol hideg, hol zavaros, hol langyos. Ugyanígy van az emberekkel is. Mindenki magában hordja az összes emberi tulajdonságok csíráit, néha az egyik nyilvánul meg benne, néha a másik, s olykor egyáltalán nem hasonlít önmagához, holott ugyanakkor mégiscsak önmaga marad.”
Tolsztoj: Feltámadás – részlet -
Idézet – 2009.07.30.
Július 30, 2009 at 07:41 (Uncategorized)
Tags: Az Ötödik Hegy, áldott, önmaga, büszkeség, ember, képesség, kételkedés, méltatlan, mindenki, Paulo Coelho, tétova pillanatok, vak
‘Aki nem kételkedik önmagában, méltatlan, mert vakon bízik önnön képességeiben, és így a büszkeség bűnébe esik. Áldott legyen mindenki, aki tétova pillanatokat él át.”
Paulo Coelho: Az Ötödik hegy – részlet –
Idézet – 2009.07.03.
Július 3, 2009 at 17:17 (Uncategorized)
Tags: önmaga, Felix Timmermans, jobban szeret, mindenki, valaki
“Mindenkinek szüksége van valakire, akit jobban szeret önmagánál.”
Felix Timmermans
Idézet – 2009.03.15.
Március 15, 2009 at 18:20 (Uncategorized)
Tags: önismeret, önmaga, Dualizmus, ember, hit, Kaukazus, remény, sors, túlélni
“Minden éjszakából
vezetnek ki zarándok utak,
minden ember arra képes,
amit magának felmutat,
de meg kell jelölnöd majd
egyszer demarkációs pontokat
és ütve fúrnod kell majd
mélyre magadba, hogy megmaradj,
de ne kövesd a sorsodat
meg kell állnod és hetedszer
ne kövesd a sorsodat.”
Kaukazus: Dualizmus – részlet -
Idézet – 2009.02.01.
Február 2, 2009 at 06:27 (Uncategorized)
Tags: alakoskodás, énem, önmaga, ember, gondol, hamis, igaz, imagológus, kép, látszat, Milan Kundera: Halhatatlanság, rólam, rokonszenves, szerelem, szeret, te, valóság, vélemény, világ, ő
“Az imagológusoknak van igazuk. Az ember nem más, mint önmaga képe. Hiába mondják nekem a filozófusok, hogy mindegy, mit gondol rólam a világ, hogy csak az számít, ami vagyok. A filozófusok semmit se tudnak. Amíg emberekkel élek együtt, csak az vagyok, aminek az emberek tartanak. Akinek fontos, hogy mások milyennek látják, és arra törekszik, hogy a róla alkotott kép a legrokonszenvesebb legyen, arról azt mondják, hogy alakoskodik vagy hamis játékot űz. Dehát elképzelhető-e valamiféle közvetlen kapcsolat az énem és mások énje között a szem közvetítése nélkül? Elképzelhető-e a szerelem anélkül, hogy aggodalmasan figyeljük képünket a szeretett lény lelkében? Amint nem érdekel bennünket, milyennek lát az, akit szeretünk, biztosak lehetünk benne, hogy nem szeretjük. – Ez igaz – mondta Bernard komoran. Gyerekes önáltatás azt hinni, hogy képünk csak látszat, mely mögött ott rejtekezik énünk, mint a világ szemétől független, egyetlen valódi lényeg. Az imagológusok a maguk cinikus kíméletlenségével bebizonyították, hogy pont fordítva van: énünk csak puszta látszat, megfoghatatlan, körülírhatatlan és ködös, míg ellenben az egyetlen valóság, a már-már túl könnyen megragadható és körülírható valóság a mások szemében tükröződő képünk. És a legrosszabb az, hogy az ember nem ura a képének. Először megpróbálja maga megfesteni, aztán igyekszik legalább befolyásolni és ellenőrizni, de hiába: elég egy rosszindulatú mondat, és örökre siralmasan egyszerű karikatúrává változik.”
Milan Kundera: Halhatatlanság – részlet -
Idézet – 2009.01.05.
Január 5, 2009 at 19:08 (Uncategorized)
Tags: A gyertyák csonkig égnek, élet, önmaga, önzés, belenyugvás, csapás, elviselni, ember, feladat, hibák, jellem, márai sándor, másik, másnak lenni, titok, vágy, végzet, világ
“…lelked mélyén görcsös indulat szorongott – vágy, másnak lenni, mint amilyen vagy.
Ez a legnagyobb csapás, mellyel a végzet embert sújthat. Vágy, másnak lenni, mint aki és ami vagyunk: ennél fájdalmasabb vágy nem éghet emberi szívben. Mert az életet nem lehet másként elviselni, csak azzal a tudattal, hogy belenyugszunk mindabba, amit magunknak és a világnak jelentünk. Bele kell nyugodni, hogy ilyenek vagy olyanok vagyunk, s tudni, mikor ebbe belenyugszunk, hogy nem kapunk e bölcsességért az élettől dicséretet, nem tűznek mellünkre érdemrendet, mikor tudjuk és elviseljük, hogy hiúk vagy önzők, vagy kopaszok és hasasok vagyunk – nem, tudni kell, hogy semmiért nem kapunk jutalmat, sem dicséretet.
El kell viselni, ennyi a titok. El kell viselni jellemünket, alaptermészetünket, melynek hibáin, önzésén, mohóságán tapasztalás és belátás nem változtatnak. El kell viselnünk, hogy vágyainknak nincs teljes visszhangja a világban. El kell viselni, hogy akiket szeretünk, nem szeretnek bennünket, vagy nem úgy szeretnek, ahogy mi reméljük. El kell viselni az árulást és a hűtlenséget, s ami a legnehezebb minden emberi feladat között, el kell viselni egy másik ember jellembeli vagy észbeli kiválóságát.”Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek