“Az egyetlen dolog, amire még az Istennek sincs hatalma: meg nem történtté tenni azt, ami egyszer már végbement.”
Arisztotelész
Idézet – 2009.06.25.
Június 26, 2009 at 21:00 (Uncategorized)
Tags: Arisztotelész, élet, egyetlen, ember, halál, hatalom, Isten, megtörtént, MJ, rip
Idézet – 2009.06.12.
Június 12, 2009 at 17:35 (Uncategorized)
Tags: anyám, álom, élet, érzünk, elvesz, halál, ismertek, Isten, Magukrahagyatottak, meghalok, nincs, nincsen, szeret, találkozunk, tökéletes, tervezett, wass albert, zavaros
” … hogy nincsen halál. Hogy a halál csak egy tévedés, olyasmi, mint egy rossz álom, amit valami hibás cselekedet után álmodunk. Soha sem tudtam ezt egészen megérteni. De most már értem.
Rossz álom volt az is, amikor ott azon a másik hegyen Johannes mellett összeestem és az emberek azt mondták, hogy meghaltam. Rossz álom lesz most is, semmi több. Aki fegyvert fog, fegyver által vész el, így tanítja a Biblia. Elvész. Nem meghal, hanem elvész. Mert halál nincs, csak elveszés van. Az ember elvész egy időre, mint ahogy elvész egy bicska, vagy egy ezüstkanál, vagy valami egyéb. Aztán újra megkerül egy idő múlva. Megvolt azelőtt is, közben is, csak valaki számára veszett el.
A halál mindég csak valakinek a szempontjából van. Valakinek vagy valaminek az állásfoglalását jelenti azzal szemben, hogy én, vagy te, vagy másvalaki egy időre elvész.
Tudom, mindez nagyon zavaros, de ez azért van, mivel a szavak nem elég tökéletesek. Soha nem tudjuk kifejezni velük azt, amit érzünk.
És sok ember számára meghalok most. Azok számára, akik ismertek. De anyám számára nem halok meg, mert ő szeret, és tudja, hogy halál nincsen. Én nem halok meg a te számodra sem, Anka, mert te is szeretsz. És mert tudod, hogy valahol, valamikor, egy másik hegygerincen újra találkozunk, és akkor talán majd nem lesz körülöttünk annyi emberi tévedés és beteljesedhet végre az, amit Isten valamikor régen tervezett velünk … “
Wass Albert: Magukrahagyatottak
Idézet – 2009.04.03.
Április 3, 2009 at 12:36 (Uncategorized)
Tags: A magyar Hüperion, élet, élmény, öröklét, ember, gondolat, Hamvas Béla, Isten, megért, mosoly, pillanat, sóhaj, szép a világ, tavasz
“Jól emlékszem a napra, mikor megértettem, hogy mi volt az, amit meg kellett értenem. Reggel volt. Nem lehet minden időben mindent gondolni. Vannak reggeli gondolatok, amelyekben a harmat ragyog. Csípősek, élesek, tiszták, gyengédek. Születő, ébredő, szemüket kinyitó gondolatok ezek. Egészében mások, mint a délelőttiek, amelyekben a nap fölfelé megy, mások, mint a déliek, a teljes fény gondolatai, a tetőre-érés. A délután érett, nyugodt, elcsendesedő lehajlása is más, az est melankóliája, halálra-készülődése, s az éjszaka határtalan és feneketlen bizonytalansága. Jegyzeteimen azonnal felismerem az írást, mikor készült. Reggel, igen, reggel értettem meg minden sorsomban fontosat.
Kimegyek a tornácra, nagyot lélegzem, lenézek a síkságra, hallom a cinkét, és egyszerre tudom. Langyos április. A szemben lévő dombon a mandula és az őszibarack virágzik. Az ég kék, egészen pacsirtadal-kék, a ritka és világos ágak között. A borsó éppen virágzásnak indul, a barna földön gyermekzöld csírafoltok, a saláta, a kelő bab, répa, petrezselyem. A levegő könnyű, mint egy ismeretlen üde forrás vize. Lent fürödtem a kútnál, rigó szállt el fölöttem az erdő felé, messziről kakukk szólt. Sóhajtottam, hogy a világ milyen szép tud lenni. [...]
Ott állok a kútnál, és reám mosolyog a friss elíziumi zöld. Ha volt még homály, eloszlott, ha volt még elzártság, kinyílott, ha volt még maszk, lehullott, ha volt még burok, felszakadt. A derűs és kristályos reggelben úgy állottam ott a kútnál, mint egy isten. Az öröklét határán, belenéztem a napba, magam is, mint a nap, tündöklő kristály, és mosolyogtam. Az ilyen pillanatokban az ember mindent megért.”
Hamvas Béla: A magyar Hüperion – II. rész – 15. levél – részlet
Idézet – 2009.03.06.
Március 6, 2009 at 22:24 (Uncategorized)
Tags: alkotás, önfeledt, öntudatosság, ember, Füveskönyv, igazi, Isten, káosz, márai sándor, ragyogás, remekmű, sugárzik, tökéletesség, tündéri, tehetség, ősköd
“Ahhoz, hogy egy emberi alkotás remekbe sikerüljön, s időtlen ragyogással kápráztassa és gyönyörködtesse az embereket, a tehetség, a téma, a kivitel tökéletessége mellett kell valami más is. A remekműben van valamilyen tündéri elem is, mely csodálatos fényével átsugárzik az egészen, oly gyöngéden és megejtően, mint ahogyan az északi fény világít a nyári éjszakában, valószerűtlenül s mégis fényszerűen, mert látni és olvasni is lehet mellette. A remekmű legyen valóságos, pontos, okos, céltudatos, arányos, gondosan megmunkált, hűségesen kivitelezett – s legyen még valami más is. Tündéri is legyen. S minden öntudatosság mellett önfeledt is legyen. Mérnöki szabályok szerint épüljön, de káosz is legyen benne, egy kávéskanálra való az ősködből, mely a csillagképek nyomában porzik, arany szemcsékkel. Tündéri nélkül csak „nagy” vagy „tökéletes” művek vannak. Az igazi remekmű néha nem is olyan tökéletes. Csak sugárzik, a „csak álom” is benne van, a csillagok fénye, a tündéri. S a feladatnak ez a része, amikor a művész már nem tud művén segíteni; az utolsó ecsetvonást, a tündérit az Isten végzi el.”
Márai Sándor: Füves könyv
Idézet – 2009.02.25.
Február 25, 2009 at 05:37 (Uncategorized)
Tags: A magyar Hüperion, örök, egyedül, ellenméreg, ember, Hamvas Béla, Hetedik levél, Isten, köd, közösség, közel, magány, mindenség, szépség, tudat, világ
“A magány nehéz. Novemberben kinézni reggel a szürke derengésbe, kijönni a tornácra -, és nincs senki, senki. A hegyoldalon barna levelekre szürke köd telepszik. Ezt az érzést csak a legerősebb ellenméreggel lehet gyógyítani. Mi az? A tudat, hogy az ember egyedül át tudja élni a világ legnagyobb szépségeit, éspedig nem képzeletben, elégtételként, hanem, mint az örök egy, aki a legközelebb áll a mindenséghez. Az ember csak közösségben élhet boldogan, de csak a magányban lehet isten.”
Hamvas Béla: A magyar Hüperion – Hetedik levél (részlet)
Idézet – 2009.02.14.
Február 14, 2009 at 10:19 (Uncategorized)
Tags: élünk, élet, bűnőzés, cselekedni, döntés, Egy humanista hite, ember, erkölcselen, erő, felelősség, filozófia, gondolat, hatalom, háború, humanizmus, Isten, képesség, különleges, kegyetlenség, Kenneth Phifer, korunk, szabadság, Univerzum, világ
” A humanizmus arra tanít minket, hogy erkölcstelen dolog Istenre várni, hogy ő cselekedjen érettünk. Nekünk kell cselekednünk azért, hogy véget vessünk a háborúknak és a bűnözésnek, korunk és az eljövendő korok kegyetlenségének. Nekünk különleges hatalmunk és erőnk van: nagy-nagy szabadságunk van abban, hogy eldöntsük, mit tegyünk.
A humanizmus azt mondja nekünk: bármi legyen is filozófiánk az univerzum természetét illetően, végső fokon miénk a felelősség azért, hogy milyen világban élünk.”
Kenneth Phifer, unitárius univerzalista lelkész írja Egy humanista hite c. esszéjében
Idézet – 2009.01.30.
Január 30, 2009 at 06:08 (Uncategorized)
Tags: Albert Einstein, ember, erkölcs, hit, Isten, magatartás, neveltetés, rokonszenv, szükségszerűség, szociális kapcsolat, társadlaom, vallás
“Az ember, aki alaposan meggyőződött az okság törvényének egyetemes működéséről, egy pillanatra sem tudja elfogadni egy létező gondolatát, aki beleavatkozik az események folyamába. Számára nincs értelme a félelem vallásának, és ugyanilyen kicsi a társadalmi és erkölcsi vallásnak. Egy Isten, aki jutalmaz és büntet, elképzelhetetlen számára annál az egyszerű oknál fogva, mivel az emberi cselekedeteket külső és belső szükségletek határozzák meg, így Isten szemében az ember nem tehető felelőssé jobban, mint amennyire egy élettelen tárgy felelős azokért a mozgásokért, amelyeket végez… Egy ember erkölcsi magatartása rokonszenven, neveltetésen és szociális kapcsolatokon és szükségszerűségeken kell hogy alapuljon; semmi vallásos alap nem szükséges.”
Albert Einstein
Idézet – 2009.01.23.
Január 23, 2009 at 14:06 (Uncategorized)
Tags: akarat, akkor, én, öröm, övé, ember, enyém, gondolat, gyarló, hasonló, hiú, hit, igazság, Isten, jó, kérdés, kítűnő, lélek, mások, megértés, mindenki, odaadás, okos, oktalan, rossz, szándék, szeretet, támasz, te, tiéd, Vasadi Péter, vétkező, világ, viszonyít, ő, őszinteség
“A kérdés nem az, hogy jobb vagyok-e, kedvesebb, látóbb, őszintébb másoknál. Ez egyáltalán nem kérdés. Vagy ha netán az, nem az én kérdésem. Annyira nem, hogy lehetne mindenki másé, csak az enyém nem. Hogy jobb vagyok-e másoknál, ez affektáló, hiú kérdés.
És minden hasonló kérdés az, amely az emberi én kiválóságát méricskélné, másokhoz viszonyítgatva; ez pontosan, mondjuk matematikailag megállapíthatatlan, nem tudjuk igazán, ki kinél különb. Az emberi, benső állapotok, közérzetek, esélyek folytonosan hullámzanak. Pantha rei, minden mozog. Biztonsággal senki emberfia kitűnőségére nem támaszkodhatunk. Mindenki kitűnő és alávaló. Okos és oktalan. Gyámoltalan és hatalmaskodó: akkor?
Az igazi kérdés, hogy ki az ember? Ki vagyok én? Te? Ő? Erre egyetlen egészséges, tapasztalatokon alapuló, hihető válasz van: minden jel arra mutat, hogy bár törekvő, de alapjaiban gyarló, hibázó, esetenként vétkező ember vagyok. A jóra hangoltságom változik, a kisebb-nagyobb rosszakat viszont majdnem biztosan elkövetem, ha itt van az idejük. Mind ilyenek vagyunk. Különösképpen lelepleződünk, ha dicsekedni kezdünk magunkkal. Mert ugyan mi az, amit a magaménak tudok, de nem kaptam? Enyém-e a fej, mely a nyakamon pompázik, s olykor gondolkodik? Vele születtem, ez más. Én csináltam ezt a testet? Részben, mikor már készen volt; nem én csináltam, de én művelhetem. Enyém ez a képesség? Ez az ügyes kéz? Ez a hang? Ez az igazságérzet? Ez a hozzáértés valamihez? Én magam se vagyok a birtokom, a jussom, hát még az mennyire nem az enyém, aki más, a másik, ami a másé? Hisz ugyanúgy ő sem a magáé. Bizományba kaptam magamat, bizományban élek és dolgozom. Magam s körülményeim bizonytalanságában készítgetem azt, ami csakugyan az enyém: a (jó)szándékomat, az akaratomat, a formálódásomat, a hitemet.
Kié vagyok, ha nem az enyém? Erre a kérdésre két felelet adódik: azé, aki megteremtett, és a többié. A legigazabb, a legsajátabb arcom abban a viszonyban fejeződik ki és rajzolódik meg, amely kettejükhöz kapcsol, s ami egy szerteágazó viszonyrendszer, s amelyet összefoglalóan így nevezhetek, a szeretetem. Az odaadásomban viszont visszakapom magamat annak, aki vagyok, akié és akiké vagyok. A többiek ugyanúgy nekem adják magukat, számtalan formában, időben és alkalommal, mint én nekik.”
Vasadi Péter
Idézet – 2009.01.22.
Január 22, 2009 at 10:34 (Uncategorized)
Tags: Az alkimista, datolyapálmák, ember, Isten, mosoly, Paulo Coelho, sivatag
“Isten talán azért teremtette a sivatagot, hogy az ember elmosolyodhasson, amikor meglátja a datolyapálmákat.”
Paulo Coelho: Az alkimista – részlet -
Idézet – 2009.01.19.
Január 19, 2009 at 12:59 (Uncategorized)
Tags: bűn, hit, Isten, megmagyarázhatatlan, menny, pokol, segíts, Stephen King, Tom Gordon, valami
“Nem hiszem, hogy létezik egy igazi, gondolkodó Isten, aki feljegyzi minden madár halálát Ausztráliában, vagy minden bogárét Indiában, egy Isten, aki nagy aranykönyvébe beleírja minden bűnünket, és ítélkezik felettünk, amikor meghalunk – nem akarok egy olyan Istenben hinni, aki szándékosan rossz embereket teremt, hogy aztán szándékosan elküldje őket megsülni a pokolba, amelyet szintén Ő teremtett –, de azt hiszem, hogy kell lennie ott valaminek.”
Stephen King: Tom Gordon, segíts! (részlet)
