“Végek. Vannak emberek, akiknek a szíve helyén csak egy istenverte kalapálás van, ha boldogok, ilyenkor képes volna elárasztani a világot. De iszonyatosan égetve szakad szét elemeire, porlad el, hűl el, szűnik meg, erősödik ki, ha fáj. Kimarva, kilúgozva. A fájó fájdalom lassú, csak csörgedezik, szivárogva higanyként kúszik mélyre benned. Az öröm ezzel szemben villanásszerűen hasít beléd. A fájdalom azonban elnyújtva adagolja dózisát, mígnem megkövesedik, megáll a jól becélzott helyén, ott aztán összecsomósodik, megkeményedik és beleég. A boldogság azonnal képes maximumon hatni, és azonnal meg is tud szűnni. A kín nem. Az hosszan-hosszan egyre lila foltosabb, szikrázón kínzó nyugtalanság, és elmúlása is igen lassú. Ha van ilyen egyáltalán. Én úgy vélem, nincs. Ami volt, sosem múlik el. Semmilyen formában. Ami volt, van. Mindig van. Magadban hordozod. Beléd épül, hat rád, tudva-tudattalanul, épít, leépít. Megváltoztat, érlel, szétszed, összerak. Minden törés megtörés. Majd gyász.”
Tisza Kata
Idézet – 2009.09.18.
Szeptember 18, 2009 at 10:16 (Uncategorized)
Tags: érzés, öröm, ember, fájdalom, mindig, szív, Tisza Kata, vég
Idézet – 2009.08.22.
Augusztus 22, 2009 at 17:22 (Uncategorized)
Tags: érzés, fájdalom, igazi, Szabó Lőrinc, szerelem, te, vigasz
“Akárhogy is fáj, vigasz, hogy te fájsz.”
Szabó Lőrinc
Idézet – 2009.08.18.
Augusztus 18, 2009 at 05:00 (Uncategorized)
Tags: érezni, útmutató, etika, fájdalom, Feldmár András, gondolkodás, hiba, saját
“Mert mi más lehetne az útmutató, mint a saját fájdalmam? Ha egy bizonyos módon élek, és valamilyen helyzetben valahogy viselkedem, és utána rettenetesen rosszul fogom érezni magam, akkor azt nemfogom még egyszer csinálni. Mert azt mondom, hogy az egy hiba volt, és én így nem akarom magam érezni még egyszer. Ez nem biztos, hogy egy racionális folyamat, hogy ezen gondolkodni kell. Mert a gondolkodással mindent meg lehet magyarázni. Akármit csinálok, mindig meg tudom magyarázni, miért csinálom. De az érzések mások. Ha valamit teszek, és utána rettenetesen rosszul érzem magam, és ezért megfogadom, hogy ezt többé nem teszem, akkor lehetséges, hogy valahogy eljutok egy olyan etikai rendszerhez, ami majd vigyáz rám.”
Feldmár András
Idézet – 2009.06.14.
Június 14, 2009 at 18:07 (Uncategorized)
Tags: élet, elfogadás, elmondani, elveszíteni, erős, fájdalom, küzdelem, kiordítani, lelkem, maniakus, méltóság, megbékélés, muszáj, nagyapa, szakadék, szeretet, változás
“Én tényleg kurva erős vagyok, és tényleg mindent kibírok és mindent félvállról tudok venni, és ki tudom zárni magamból a világot, vagy a világ tud kizárni engem, és tényleg elhittem, hogy már tényleg kirohadtak belőlem az érzések, és tényleg azt gondoltam, hogy majd egyedül megváltom a világot, és tényleg azon voltam, hogy megváltozzon az életem, én tényleg próbáltam talpra állni, én tényleg próbáltam mosolyogni, kedves lenni, és tényleg azt hittem, hogy képes leszek célokat kitűzni magam elé, és tényleg úgy gondoltam, hogy képes vagyok arra, hogy elérjem őket. Tényleg nem akarom sajnáltatni magam, csak muszáj elmondanom, vagyis, muszáj kiordítanom a lelkemből, hogy meghalt a nagypapám. És tényleg jól vagyok, csak megint lenn vagyok a szakadék alján, pedig b****a meg, én tényleg rohadtul küzdök. Küzdök és semmi sem úgy van, ahogy elterveztem. Én ezt örökké nem fogom bírni. Tényleg nem. És úgy érzem, hogy nem is akarom. Nem tudom akarni, nem akarom akarni. Minden annyira fáj és minden egyes kib****tt nappal kisebbnek és védtelenebbnek érzem magam és nem tudok beszélni róla, pedig biztosan segítene. Egy roncs vagyok, aki nem tud méltósággal elveszíteni semmit és senkit, és közben mindent elveszít.”
Ne sajnálj, arra ott vagyok én magamnak
from maniakus – ami a szívemen az a monitorodon by maniakus
Idézet – 2009.04.13.
Április 13, 2009 at 09:51 (Uncategorized)
Tags: én, Charlotte Brontë, csalódás, ember, fájdalom, másik, szerelem, te
“Különös, hogy a fájdalom szinte megfojt, mert egy másik ember szeme nem nézett az enyémbe.”
Charlotte Brontë
Idézet – 2009.03.16.
Március 16, 2009 at 09:23 (Uncategorized)
Tags: a másik, érzelem, beletörődés, csalódás, ember, emlék, fáj, fájdalom, márai sándor, múlt, megnyugvás, nincs, szerelem, veszteség
“Tudod, az ember felébred éjjel és levegő után kapkod… Kinyújtja kezét a sötétben, és egy kezet keres. Nem bírja megérteni, hogy a másik nincs többé, nincs a közelben, a szomszéd házban vagy utcában. Hiába megy az utcán, a másik nem jöhet vele szemközt. (…) Ebben a kancsi, delejes, mágikus állapotban, a várakozó és nélkülöző szerelmesek lelki állapotában van valami a hipnotizáltak önkívületéből; olyan a pillantásuk is, mint a betegeké, akik ájult-tikkadt pillantással, lassú szempillafelvetéssel, a delejes álomból ébrednek. Ezek nem látnak mást a világból, csak egy arcot, nem hallanak mást, csak egy nevet. De egy napon felébrednek. Körülnéznek, szemük dörzsölik. Már nemcsak azt az arcot látják… pontosabban, azt az arcot is látják, de homályosan. Különös érzés ez. Amit tegnap még nem lehetett elviselni, úgy fájt és égetett, ma nem fáj többé.
Ülsz egy padon és nyugodt vagy.”
Márai Sándor
Idézet – 2009.03.04.
Március 4, 2009 at 15:32 (Uncategorized)
Tags: A lét elviselhetetlen könnyűsége, ítélet, út, fájdalom, helyes, helytelen, jó, lemondás, mások, Milan Kundera, rossz, saját
“Soha nem ítélhetjük meg mások életét. Mindenki csak a maga fájdalmait és lemondásait ismeri. Lehet, hogy úgy érzed, jó úton jársz, de soha ne gondold, hogy ez az egyetlen helyes út.”
Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége – részlet -
Idézet – 2009.02.05.
Február 5, 2009 at 21:47 (Uncategorized)
Tags: én, értelmiség, érzek, érzelem, ego, fáj, fájdalom, gondolat, gondolkodom, Halhatatlanság, igazság, Milan Kundera, szenvedés
“Gondolkozom, tehát vagyok – ezt olyan értelmiségi mondja, aki semmibe veszi a fogfájást. Az érzek, tehát vagyok sokkal általánosabb érvényû igazság, és mindenre érvényes, ami él. Az én énem nem attól más, mint az önöké, hogy mit gondol. Emberbõl sok van, gondolatból kevés: mindnyájan hozzávetõleg ugyanazt gondoljuk, és a gondolatokat kölcsönösen átadjuk vagy kölcsönadjuk egymásnak, esetleg lopjuk egymástól. Ha azonban valaki a lábamra tapos, a fájdalmat csak én érzem. Az én alapja nem a gondolkozás, hanem a szenvedés, amely az összes érzelem közt a legalapvetõbb. Szenvedés közepette a macska se kételkedhet felcserélhetetlen énjében. Ha valaki nagyon szenved, a világ eltûnik körülötte, és a szenvedõ egyedül marad önmagával. Az szenvedés az egocentrizmus magasiskolája. “
Milan Kundera: Halhatatlanság – részlet –
Minden napra 1 idézet – 2008.09.19.
Szeptember 19, 2008 at 06:35 (Uncategorized)
Tags: elválás, ember, fájdalom, halál, Laurell Kaye Hamilton, megszakad, szerelem
„Régebben mindig úgy gondoltam, hogy bizonyos dolgokat, embereket csak a halál vehet el tőlem örökre. Pedig sokkal kevésbé drámai módon is elveszíthetünk valakit, ha eljön egy pont, és megszakad valami. És onnantól fogva nem beszélünk vele, nem az ő mosolyával ébredünk minden reggel, nem érinthetjük meg szabadon minden porcikáját, és nem legeltethetjük rajta a szemünket. Soha többé. Ez a fajta elválás is ugyanolyan végleges tud lenni, mint a halál. És ugyanúgy fáj.”
Laurell Kaye Hamilton
Minden napra 1 idézet – 2008.08.29.
Augusztus 29, 2008 at 06:44 (Uncategorized)
Tags: öröm, egyedül, fájdalom, Idézet, jog, lélek, magány, popper, titok
“Istenem, a szerelembe belebutult megannyi drága fiatal. Akik kimondják a nagy szót: mostantól kezdve nincs titkunk egymás előtt! S ezt az esküvést kezdetben komolyan is veszik. A józanabbak csak addig, amíg orrukat finoman meg nem csapja valami pinceszagú alvilági lehelet. A nehéz mámorokban vergődők csak akkor kapnak észbe, amikor már megnyílt előttük a jó szándékokkal kikövezett út, amelyik – mint ismeretes – egyenesen a pokolba vezet.
Már a középiskolának el kellene őket vinnie A kékszakállú herceg várához, hátha elhiszik, hogy a kastélyban csak az első öt ajtó kinyitásáig lesz világosabb, azután már sötétség ereszkedik le a palotára.
Hátha elhiszik, hogy minden embernek joga van egy-két ajtót zárva tartania a lelkében, s ezt a jogát tisztelni kell az emberi méltóság nevében. Hátha elhiszik, hogy az ember lelke nem arra való, hogy az emlékektől tisztára söpörjék, mint annak idején a zsíros parasztok padlását. Hátha elhiszik, hogy az ember életének minden lényeges kérdésében egyedül van, néha magányosan egyedül, néha párosan egyedül, s amint egyedül születik, egyedül is hal meg.
Hátha elhiszik, hogy nem létezik olyan szeretet, amelyik lehetővé teszi, hogy valaki belépjen egy zárt személyiség fájdalmába, gondolatainak, értékrendjének egzotikus világába, ítéletalkotásának csak rá jellemző folyamatába.”
Popper Péter
