“Azt szeretem a rajzolásban, hogy amikor rajzolsz, olyan, mintha az egész világ megszűnne létezni körülötted. Csak te vagy, a papírlap, meg a ceruza, esetleg még a halk klasszikus zene a háttérben, vagy ilyesmi, de igazából azt nem is hallod, mert annyira belemerülsz abba, amit csinálsz. Amikor rajzolsz, nem érzékeled az idő múlását, sem azt, ami körülötted történik. Mikor igazán jól megy a rajzolás, megeshet, hogy leülsz egykor, fel sem nézel egészen ötig, és még csak fogalmad sincs, hogy mennyi idő telt el, amíg valaki fel nem hívja rá a figyelmedet, annyira magával ragad, amit alkotsz. Amikor rajzolsz, akkor a saját világodba kerülsz, a saját alkotásodba. És nincs annál jobb világ, mint amit te alkottál magadnak.”
Meg Cabot
Idézet – 2010.03.07.
Március 7, 2010 at 05:05 (Uncategorized)
Tags: alkotás, élmény, öröm, Meg Cabot, mert rajzolni jó :)
Idézet – 2009.07.22.
Július 22, 2009 at 09:31 (Uncategorized)
Tags: akarat, élet, élmény, öröm, boldogság, elképzelés, ember, idea, jó, kérdés, körülmény, László Noémi, rossz, természetes, valóság
“A boldogság akkor létezik, ha az ember a jó és rossz fogalmaiban gondolkozik. Vagy azt lehet mondani, hogy ha nincs jó és nincs rossz, akkor nincs boldogság — ez egy álláspont. Vagy ha nincs jó és nincs rossz, az a boldogság. És én elképzelhetőnek tartom, hogy mindkettő érvényes legyen, különböző életekre vonatkoztatva. Az enyémben úgy látszik, hogy van jó, és van rossz, és amikor jó van, akkor azt boldogságnak nevezem. De ez megint úgy van, hogy megint én mondom azt, hogy jó, és akkor én mondom azt, hogy boldogság.
Én nem hiszem azt, hogy ha azt mondom, hogy van tiszta boldogság, akkor valaha boldog lehetek, tehát ha a teljesség fogalmával operálok, akkor. Az élettel szemben, én úgy gondolom, nem lehetnek elvárásai az embernek, hogy van egy idea, és akkor én azt megpróbálom elérni. Nekem nem tűnik természetesnek az, hogy így kivetítsem előre, hogy nekem elvárásaim legyenek, hogy én azt mondjam, hogy ez a boldogság, és akkor ezt keresem, sokkal természetesebbnek tűnik nekem az, hogy valami történik, és akkor azt mondom, hogy az a boldogság. Vannak előítéleteim persze, de nem mondom feltétlenül azt, hogy mosolyogj már, mert boldogtalan vagyok, és ha te mosolyogsz, akkor én boldog leszek tőle. Mégis, a boldogság akarása feltétlenül megvan bennem.
Aki dúskál a boldogságban, azért nem boldog, mert ő valami mást szeretne, mint ami van. Ha én azt mondanám, hogy milyen szép ez a szürke ég, vagy milyen jó, hogy na végre így is látom az arcod, nem csak az állandó vigyorod, ami engem boldogít, lehet, hogy akkor sokkal boldogabb volnék, de akkor megint visszajutunk oda, hogy a boldogtalanság egyik oka az állandó elégedetlenség, hogy mindig mást akarsz, mert van egy elképzelésed arról, hogy neked mi a jó, téged mi boldogít, és legyen szíves az élet azokat a pillanatokat nyújtani neked, mert ha nem, akkor baj van. Tulajdonképpen rákényszeríted az akaratod a körülményekre.
Különben ezen, hogy mi a boldogság — én őszintén bevallom –, soha nem gondolkoztam, azon sem gondolkodtam, hogy van-e isten vagy van-e halál, mi lesz utána. Vannak ilyen nagy kérdések, amikkel nem foglalkoztam.”
László Noémi
Idézet – 2009.06.28.
Június 28, 2009 at 09:23 (Uncategorized)
Tags: adni, élet, élmény, beteljesülés, cél, dinamika, ember, fokozás, időszak, jövőképveszteség, késleltetés, lelki, lemondás, megvalósulás, nyereség, tehermentesülés, Varga Gábor, vágy
“… minden ember – nem csupán a szenvedélybetegek – életében fontos szerepe van a késleltetésnek. Ha van egy kitűzött célom, akkor engem dinamizál az az időszak, ami a beteljesülésig eltelik. Amikor valami beteljesedik, ez a dinamika leáll. A késleltetéssel tehát a dinamika fokozása érhető el. A vágyak gyors kielégüléséből jövőképveszteség keletkezik. A nagy, vágyott cél elérése tehermentesülési feszültséget okoz. Hát erre vágytam én? Erről álmodtam, s már meg is valósult? Ennyi az egész?.. Kevesen élik meg azt a lelki élményt, hogy ha valamiről lemondunk, ha adunk valamit, akkor az a mi nyereségünk is. “
Varga Gábor
Idézet – 2009.06.20.
Június 20, 2009 at 18:34 (Uncategorized)
Tags: élmény, értelem, ész, ítélet, út, Descartes, ember, erény, hamis, igaz, józan ész, képesség, különböző, lélek, okosabb, tapasztalat, vélemény, vétek
“A józan ész az a dolog, amely a legjobban oszlik meg az emberek között, mert mindenki azt hiszi, hogy annyit kapott belőle, hogy még azok sem szoktak maguknak többet kívánni, mint amennyiük van, akiket minden más dologban csak igen nehéz kielégíteni. S nem valószínű, hogy ebben mindenki téved; ez inkább azt bizonyítja, hogy az a képesség, amelynél fogva helyesen ítélünk és az igazat megkülönböztetjük a hamistól – s tulajdonképp ez az, amit a józan értelemnek vagy észnek nevezünk -, természettől fogva egyenlő minden emberben; úgyhogy véleményeink nem azért különböznek, mert egyesek eszesebbek másoknál, hanem azért, mert gondolatainkat különböző utakon vezetjük, s nem ugyanazokat a dolgokat nézzük. Nem elég ugyanis, hogy valakinek jó esze legyen; a fő dolog az, hogy azt jól használja. A legnagyobb lelkek éppúgy képesek a legnagyobb vétkekre, mint a legnagyobb erényekre.”
Descartes
Idézet – 2009.06.19.
Június 19, 2009 at 18:24 (Uncategorized)
Tags: arc, élmény, érzés, ember, létezés, személy, találkozás, víztükör, Vestdijk
“Ha az ember sokszor találkozott már ugyanazzal a személlyel, rendszerint annyi különböző benyomása van róla, hogy a tulajdonképpeni, az igazi arc – ha ilyesmi egyáltalán létezik – csak fokozatosan mutatkozik meg figyelő szeme előtt, mintha egy hevesen hullámzó tó víztükrében tükröződne, amely tele van megtört fényekkel, s csak hetek vagy hónapok múlva csitul el.”
Vestdijk
Idézet – 2009.05.31.
Május 31, 2009 at 17:28 (Uncategorized)
Tags: élmény, csalódás, cselekedet, elutasít, ember, független, győzelem, hozzáállás, jóslás, jövő, jelen, kudarc, ma, múlt, megoldás, rémkép, remény, siker, tapasztalat, tettek, világ, viselkedés, viszon
“A kudarcok és csalódások a világhoz való viszonyunk megélése. Ha a jövőt, valami tőlünk függetlenül létező valaminek gondoljuk, akkor reménykedhetünk abban, hogy ez vagy az sikerülni fog. Aztán ha mégsem, akkor kudarcként éljük meg, és csalódunk. Aztán ez az élmény múlttá válik, és újabb bizonyságul fog szolgálni arra, hogy többet ne reménykedjünk a jövőben. De ha csak a jelenben gondolkodunk, ha elutasítjuk a determináltság és a predesztináltság hamis rémképeit, és hiszünk abban, hogy a siker, a megoldás, a győzelem csak megfelelő viselkedéses algoritmus kérdése, akkor mindegy mi történt velünk a múltban, mindegy mi jósolnak mások a jövőre nézve. A jövő az, amivé tesszük. Nincs többé kudarc és csalódás, mert csupán cselekedeteinkből leszűrt tapasztalat létezik, melynek érvényességi köre csak az itt és a most.”
(?)
Idézet – 2009.05.05.
Május 5, 2009 at 14:06 (Uncategorized)
Tags: élmény, döbbenet, Feldmár András, hatás, igaz, megfogalmazás, szavak
“Nekem az a hatásom az emberekre, hogy amikor elmondom, vagy leírom az igazat arról, hogy mi az élményem, akkor az emberek megdöbbennek: nahát, nekem is ez az élményem, csak eddig még nem volt rá szavam.”
Feldmár András
Idézet – 2009.04.03.
Április 3, 2009 at 12:36 (Uncategorized)
Tags: A magyar Hüperion, élet, élmény, öröklét, ember, gondolat, Hamvas Béla, Isten, megért, mosoly, pillanat, sóhaj, szép a világ, tavasz
“Jól emlékszem a napra, mikor megértettem, hogy mi volt az, amit meg kellett értenem. Reggel volt. Nem lehet minden időben mindent gondolni. Vannak reggeli gondolatok, amelyekben a harmat ragyog. Csípősek, élesek, tiszták, gyengédek. Születő, ébredő, szemüket kinyitó gondolatok ezek. Egészében mások, mint a délelőttiek, amelyekben a nap fölfelé megy, mások, mint a déliek, a teljes fény gondolatai, a tetőre-érés. A délután érett, nyugodt, elcsendesedő lehajlása is más, az est melankóliája, halálra-készülődése, s az éjszaka határtalan és feneketlen bizonytalansága. Jegyzeteimen azonnal felismerem az írást, mikor készült. Reggel, igen, reggel értettem meg minden sorsomban fontosat.
Kimegyek a tornácra, nagyot lélegzem, lenézek a síkságra, hallom a cinkét, és egyszerre tudom. Langyos április. A szemben lévő dombon a mandula és az őszibarack virágzik. Az ég kék, egészen pacsirtadal-kék, a ritka és világos ágak között. A borsó éppen virágzásnak indul, a barna földön gyermekzöld csírafoltok, a saláta, a kelő bab, répa, petrezselyem. A levegő könnyű, mint egy ismeretlen üde forrás vize. Lent fürödtem a kútnál, rigó szállt el fölöttem az erdő felé, messziről kakukk szólt. Sóhajtottam, hogy a világ milyen szép tud lenni. [...]
Ott állok a kútnál, és reám mosolyog a friss elíziumi zöld. Ha volt még homály, eloszlott, ha volt még elzártság, kinyílott, ha volt még maszk, lehullott, ha volt még burok, felszakadt. A derűs és kristályos reggelben úgy állottam ott a kútnál, mint egy isten. Az öröklét határán, belenéztem a napba, magam is, mint a nap, tündöklő kristály, és mosolyogtam. Az ilyen pillanatokban az ember mindent megért.”
Hamvas Béla: A magyar Hüperion – II. rész – 15. levél – részlet
Idézet – 2009.03.26.
Március 27, 2009 at 10:24 (Uncategorized)
Tags: élmény, én, érzelem, önmagam, egyedi, ember, gemini.blogol.hu, gondolkodás, hasonló, hinni, kapcsolatok, különböző, lényeg, másik, szabadság, személy, te, tisztelet, valaki, vélemény, őszinte
“Hinnem kell, hogy van valaki. Valaki, aki ugyanúgy él, mint én.”
Ismeretlen
Kiegészítés az idézethez:
Personal human liberty
2007-10-05 10:21 péntek
gemini.blogol.hu
“Érdekes, ahogy a mostani héten hányszor hallok a szabadságról, a személyes emberi szabadságról, az embernek, mint személynek és érző személynek tiszteletéről. A gondolkodásom időről időre változik, s ehhez nyilván sok minden hozzájárul, ebben sok minden közrejátszik. Történések, emberek, emberi kapcsolatok, de természetesen nem gondolom azt, hogy az én egyéni gondolataim mindezekben az emberi kapcsolatokban feloldódnának.
Az volt a héten az egyik nagyon érdekes dolog, hogy találkoztam egy olyan emberrel, aki kimondta azokat a szavakat erről a témáról, amiket én eddig félig rejtve gondoltam csak…
A lényeg az az, hogy az elmúlt jó egy évben valahogy azt vettem észre, és oda kezdtem eljutni […], hogy nem alkothatunk sablonokat, sablonszerű szabályokat, amiket minden emberre ráhúzunk. Az, hogy minden ember egyedi, és egyedi helyzetben él, az magával hozza annak az igényét is, hogy valamiképpen biztosítsuk a szabályok specializálását mindenki számára. Nagyon egyszerűen lehet ezt példázni: ugyanazt a dolgot két különböző embernek nem feltétlenül magyarázhatom el ugyanúgy. Az egyik így érti meg, a másik pedig úgy.
Ehhez kapcsolódik az ember személyes szabadsága is. Épp a mai napon hangzott el az, hogy a másikkal való személyes kapcsolatomban döntő jelentőségű az, hogy szabad voltában fogadjam el őt, és ne úgy, mint egy tárgyat, amit használunk. Nem alakíthatom a másikat, nem köthetem magamhoz, és nem attól leszek vele jobb kapcsolatban, hogy ha véleményeink eltérnek, akkor megpróbáljam rátukmálni a sajátomat, mivel meg vagyok természetesen győződve, hogy az én véleményem a helyes. Úgy gondolom nem feltétlenül a vélemények egyezése a lényeg. A fontos mindenképpen az, hogy a másikat elfogadjam akkor is, ha olyan, amilyen. Önzőség volna önmagammá alakítanom őt, mivel az jórészt arra irányulna, hogy önmagamat szerethetem őbenne.
Egy közeli barátom egyszer megkérdezte tőlem, illetve mondta, hogy furcsálta a blogom elején lévő idézetet: “hinnem kell, hogy van valaki, aki ugyanúgy él, mint én”. Persze megmagyaráztam neki, hogy nem azt akarom mondani ezzel, hogy várok egy olyasvalakire, aki tökéletesen ugyanolyan, mint én. Viszont mégis olyan emberek társaságára vágyom, akikkel van közös bennünk. A legjobban megfogalmazva talán szontén ma hallottam ezt. Mégpedig úgy, hogy az az igazán csodás élmény, amikor az ember egy másik emberrel találkozik, és saját magát, vagy legalábbis magának egyes részleteit fedezi fel a másikban, és így ismer rá önmagára is, mivel az az érzése támad: “Jé, hát én is egy kicsit ilyen vagyok!”
Sokszor hallom, halljuk azt, hogy az ellentétek vonzzák egymást, meg azt, hogy a hasonlók vonzzák egymást. Úgy gondolom, hogy a kettő csak együtt igaz. Kell lenni hasonlóságoknak, és különbözőségeknek is. A hasonlóságoknak örülünk, és akár ajándékként fogjuk fel, a különbözőségeket pedig elfogadjuk azzal, hogy tiszteletben tarjuk személyes szabadságát. Így őszinte két ember kapcsolata, mert nem önmagamért kell szeressem a másikat, és nem előnyöket kell keresnem a másik személyiségében, amelyek által nekem jobb lesz. Épp ellenkezőleg. Magamra kell rátalálnom a másik személyében, persze ez nyilván sokkal nehezebb, küzdelmesebb. Viszont olykor az embernek le kell győznie önmagát, hogy megnyerhesse a másikat.”
Personal human liberty
2007-10-05 10:21 péntek
gemini.blogol.hu
Idézet – 2009.02.20.
Február 20, 2009 at 13:12 (Uncategorized)
Tags: áldás, élet, élmény, érzés, csillagok, elér, ember, gyermekkor, hajó, horizont, látóhatár, lehetőség, manapság, mindent megkap, Robert Cavett, távlat, változás
“Az egyik leginkább zavarba ejtő élmény gyermekkorban, hogy bármennyit mész, sosem éred el a látóhatár szélét. Pedig mindig úgy érzed, valahol csak vége van. Napjainkban senki sem képes elérni a változások horizontját. Az egyetlen lehetőség, hogy állandóan haladunk e horizont felé. Azt hiszem, igazi áldás, hogy a távlat mindig meghaladja a lehetőségeinket. Ha mindent megkapnánk az életben, hajónkat nem fordítanánk a csillagok felé.”
Robert Cavett
