“Mindenki félti a gyerekeit. Aztán mégis őrizetlenül nő fel valamennyi. Az élet ilyen.”
Szilvási Lajos
Idézet – 2010.02.02.
Február 2, 2010 at 06:14 (Uncategorized)
Tags: élet, önálló, egyedül, féltés, gyermek, Szilvási Lajos
Idézet – 2010.01.31.
Január 31, 2010 at 05:50 (Uncategorized)
Tags: egyedül, Liv Ullman
“Azt hiszem, könnyebb felébredni és egyedül érezni magam, ha az vagyok, aki vagyok, mint valaki mellett felébredni és egyedül lenni.”
Liv Ullman
Idézet – 2010.01.22.
Január 22, 2010 at 08:00 (Uncategorized)
Tags: bánat, együtt, egyedül, ember, feladat, hit, sors, Tisza Kata, valóság
“Aki egyszer már veszített, úgy igazán, vérre menően, az nem könnyen kockáztat újra. Aki egyszer már adott, mindenestül, önmagából egy jókora darabot, az nem tékozol újra. Ha gyengülsz, magadra maradsz. Erőd még inkább elhagy. Erőddel pedig mosolyod, lényed. Lassan a többiek is. Mindenki a jóhoz tapadna. Félelmed pedig rád, az arcodra. Az utat mind egyedül járjuk. Legyünk páratlanul vagy párban: egyedül. Tudom, hogy fáj az egyedül. Fáj az együtt, mégis egyedül. Fáj az egyedül is együtt. Záródsz és záródsz, szorongásod a pajzsod, fegyvered. S ha szemed csukva, füled mellett megy el a dal is. Nem látsz színeket, nem érzel ízeket. Ott állsz magaddal szemben, és nem tudod, ki néz a tükörben. Ha elmentél már a legmélyebb mélységbe, rá kell jönnöd, hogy hit nélkül nem térhetsz vissza. Visszatalálhatsz magadhoz, önmagadon keresztül, de egy másik útvonalon, mint addig. Utólag hálás lehetsz veszteségeidért, hogy eljuttattak egy kevésbé szemfényvesztő valósághoz, azaz “a valósághoz”. Igen, igen, sorsunk van, feladatunk van. A bánattal is.”
Tisza Kata
Idézet – 2010.01.20.
Január 20, 2010 at 05:00 (Uncategorized)
Tags: élet, egyedül, felelősség, kockázat, magad erejéből, vállalni kell, wass albert
“Vannak az életben pillanatok, amikor menthetetlenül egyedül vagy. Ilyenkor hiába van társad, hiába van családod, hiába vannak barátaid: egyedül vagy. Bizonyos kérdéseket egyedül kell megoldanod, senki nem segíthet rajtad, senki helyetted el nem végezheti. Kifejezhetem ezt úgy is, hogy vállalnod kell valamit az életből, valami kockázatot, valaminek a felelősségét, egyedül, a magad erejéből.”
Wass Albert
Idézet – 2009.05.08.
Május 8, 2009 at 14:25 (Uncategorized)
Tags: élet, életdefiníciók, egyéniség, egyedül, különböző, kitűnni, lehetetlen, maniakus.freeblog.hu, mások, személyiség, tömeg
“Az élet olyan, hogy mindenki egyéniség, különböző fokokon (nem hő és nem létra) pedig ha látnák magukat, ahogy az életet képzelik, akkor egyáltalán nem képzelegnének magukról, hogy milyen lehet egyéniségnek lenni, ha ők maguk nem azok, mások pedig nem ismerik fel őket az utcán (mikor nem öleli senki, akit ismer, az élőlény, satöbbi) akkor hol akar kitűnni a tömegből, ha nincs is tömeg körülötte. Szóval, egyszerűbben mondva, ahhoz, hogy kitűnhessen a tömegből, ahhoz szükség van tömegre, és ahhoz, hogy egyéniséggé váljon, szükség van egy darabig igazodni, tartozni a tömeghez, hogy legyen honnan kitűnni és a tömeg elismerően bólintson, hogy igen, ez tényleg egyéniség. Egyedül lehetetlen egyéniséggé válni.”
Életdefiníciók – részlet -
maniakus.freeblog.hu
‘ami a szívemen az a monitorodon by maniakus’
Idézet – 2009.02.28.
Február 28, 2009 at 14:47 (Uncategorized)
Tags: beszélgetés, Csak egymáshoz, egyedül, gond, hallgatás, nehéz, panasz, reményik sándor, szívem, vágy, vigasz
“Ha most, mikor oly érthetetlenül nehéz a szívem:
Valaki jönne és karon fogna szépen, szelíden
Nem is karon, csak kézen fogna, mint árva gyermeket a másik
És sétálnánk napnyugtától a legelső csillagsugárig!
Valaki, akinek most nem volna gondja semmi másra,
Csak arra, hogy én szomjazom csendes-szavú vigasztalásra-
Aki jönne mellettem főlehajtva egy órácskát hallgatagon
S a hallgatása azt mondaná: panaszkodjék, én hallgatom.
Újat nem mondanék, tán inkább ezerszer elmondottakat,
De új volna így, ily zavartalan-ketten az esti ég alatt
Egy óráig, amíg a csillag felragyog és reánk sugároz:
Nem volna köze semmi máshoz, nem volna közöm semmi máshoz.”
Reményik Sándor: Csak egymáshoz…
Idézet – 2009.02.25.
Február 25, 2009 at 05:37 (Uncategorized)
Tags: A magyar Hüperion, örök, egyedül, ellenméreg, ember, Hamvas Béla, Hetedik levél, Isten, köd, közösség, közel, magány, mindenség, szépség, tudat, világ
“A magány nehéz. Novemberben kinézni reggel a szürke derengésbe, kijönni a tornácra -, és nincs senki, senki. A hegyoldalon barna levelekre szürke köd telepszik. Ezt az érzést csak a legerősebb ellenméreggel lehet gyógyítani. Mi az? A tudat, hogy az ember egyedül át tudja élni a világ legnagyobb szépségeit, éspedig nem képzeletben, elégtételként, hanem, mint az örök egy, aki a legközelebb áll a mindenséghez. Az ember csak közösségben élhet boldogan, de csak a magányban lehet isten.”
Hamvas Béla: A magyar Hüperion – Hetedik levél (részlet)
Idézet – 2009.02.07.
Február 8, 2009 at 17:37 (Uncategorized)
Tags: beszél, boldog, egyedül, ember, jó, kihez, nincs, nyomorult, Paulo Coelho, világ
“Az ember, akinek mindene megvan ahhoz, hogy jól érezze magát és boldog legyen, egyszerre a világ legnyomorultabb embere lesz. Miért? Mert nincs kivel beszélnie.”
Paulo Coelho
Idézet – 2009.01.07.
Január 7, 2009 at 07:08 (Uncategorized)
Tags: csend, egyedül, ember, fény, Latinovits Zoltán, levél, magány, meleg, nyugodt, Ruttkai Éva, szerelem, tűz, várlak, vihar, világ
“Várlak, hogy elmondhassam: légy nyugodt, vagyok és leszek Neked. Meleget kell egymsára fújnunk. Szeretetkötelekkel kell összekötnünk magunkat. Hideg a világ. Kihunytak a tüzek. Kell a tűz. Kell a fény. Kellünk egymáshoz. Hajtson egymáshoz a vihar. Kergessen egymáshoz a csend. Ne engedjük kihűlni magunk. Mert egyedül, egyedül olyan iszonyatos…”
Latinovits Zoltán levele Ruttkai Évához – részlet
Idézet – 2009.01.03.
Január 3, 2009 at 13:49 (Uncategorized)
Tags: bátorság, bizonytalanság, egyedül, Gárdonyi Géza, Ida regénye, láthatatlan, menni, remény, sötét, tovább, vezet
“Sötétben állunk néha, magunk se tudva, hogy kerültünk belé. Csak meresztgetjük szemünket, csak tapogatódzunk, bizonytalankodunk. És a szívünk hüledez.
- Merre?
S véljük, hogy semerre. Csak tapogatódzunk. Lépünk. Meg-megállunk vakul. Fejünk felett tán kőszikla csüng? Lábunk előtt talán farkasverem vagy szakadék tátong? Talán kígyóra lépünk? Szívünk remeg, mint a nyárfalevél.
- Istenem!…
De mennünk kell, hogy kijussunk valamerre. Hát lépünk, bizonytalankodunk tovább és tovább. Az iránytalanságban. Vakon. Dermedezve. Tapogatódzva. Szemünket olykor könny önti el. Szívünket olykor elszorítja az aggodalom. Aléldozunk.
- Hova jutok?!
S nem érezzük a sötétségben, a bizonytalanságban, a veszedelmek között, a Halál el-ne-csússz ösvényén, nem érezzük, hogy egy láthatatlan jóságos kéz van a kezünkön. Vezet.”
Gárdonyi Géza: Ida regénye (részlet)
