Amátirë

“Nincs tökéletes nő, férfi, ember. Ez a felismerés szabaddá tesz (remélem, Téged is); nincs megfelelés a másiknak, bizonyítani, más arcot mutatni meg végképp szükségtelen. Nem is szükségtelen, inkább öngól, becsapás. Az vagyok, aki vagyok. Az vagy, aki vagy. Lehet, hogy önbizalomhiánnyal, lehet, hogy tele félelemmel, és tényleg lehet, hogy van mit tanulnunk az életből és az életről, de az egészen bizonyos, hogy vagyunk valaki (még akkor is, ha ez közhelyes szócséplésnek tűnik részemről, mert szívesen vállalom e közhelyességet, szívesen cséplem a szót: bízom abban, hogy ha helyes a magva, jó helyre hull, és másban is kicsírázik egy bátrabb lélegzés).
Az emberek világában is működhet egy jól megválasztott párválasztási szempont: ha azt fogadjuk bizalmunkba, aki elfogad annak, aki vagyok. És azért az is fontos, hogy ennek visszafelé is működnie kell: elfogadni a másikat annak, aki. Ha a tökéletességre hajtunk, bukott angyalt kergetünk. Ha a másikat akarjuk, át kell ölelnünk hiányosságait.

Még egy szó a heppiendről. Létezik. Egyszer volt, hol nem volt, Winona Ryderen túl, de az Óperencián innen, belenéztem egy szempárba. Hát ennél mélyebb tekintetet én még soha nem láttam. Azóta sem. Küzdök érte sárkányokkal, és mindketten naponta állunk ki próbákat, de a királylánnyal úgy döntöttünk, hogy ennek a mesének most már kéz a kézben járunk a végére.

Így lett két félelemből egy egész remény.”
Horváth Gergely