“Jó kultúra és közösség csak közös akciókból, közös konstrukciókból, közös hiedelmekből lesz, akkor és csakis akkor, ha ezek működő, ellentmondásmentes egységet képeznek. Az ember mindig szeret valamit másokkal közösen csinálni, legyen az csupán egy szépen elmesélt történet, amelyet barátai meghallgatnak, vagy valamilyen esemény megszervezése, amelyben részt vesznek, akármi, amit át lehet gondolni, aminek értelmes célja van, amit mások is szeretnének, amiben mások is segítenek. A közös akció, a közös konstrukció együtt jár a közös gondolkodással, előkerülnek a különböző hitek és hiedelmek, s ha ezek is közösek lesznek, ha sok alkalom adódik az összecsiszolódásra, a különbségek megvitatására, az egyezkedésekre, akkor kialakul a közösség, és ha ebben neked is részed volt, az majd téged is összerak, felépít. Valaki leszel, akire Te magad is elégedettséggel gondolhatsz. A jó kultúra a hogyanokra és a miértekre is válaszokat ad. Ne fogadd el, hogy csak a beleegyezésedet kérik, de nem kérnek a részvételedből. Ne higgy a fényes jövőben, ha nem vázolják fel a hozzá vezető utat. Annak a csoportnak, amelyhez tartozni szeretnél, jó kultúrája legyen: legyenek közös akciói, közös konstrukciói, közös hiedelmei. Legyen jelentést hordozó története, amely téged is befogad.“
Csányi Vilmos
Idézet – 2009.03.31.
Március 31, 2009 at 08:13 (Uncategorized)
Idézet – 2009.03.30.
Március 30, 2009 at 08:10 (Uncategorized)
Tags: élet, Carl Gustav Jung, ember, jó, rossz, sors, személyiség, tett
“A személyiség az élet folyamán fejlődik ki, nehezen vagy egyáltalán nem magyarázható csírafelépítményekből, és csak amit teszünk, az mutatja majd meg, kik vagyunk. Olyanok vagyunk, mint a nap, amely táplálja a föld életét, és mindenféle szépet, különöset és rosszat csalogat elő; olyanok vagyunk, mint az anyák, akik ismeretlen boldogságot és szenvedést hordoznak méhükben. Eleinte nem tudjuk, milyen építő vagy gonosz tettek, milyen sors, milyen jó vagy rossz készülődik bennünk; csak az ősz mutatja meg, mit nemzett a tavasz, és csupán este lesz világos, mit kezdett el a reggel.”
Carl Gustav Jung
Idézet – 2009.03.29.
Március 29, 2009 at 14:19 (Uncategorized)
Tags: ébredés, élet, kezdődik, Schäffer Erzsébet, tavasz, természet, világ
“Vajon hogyan tolják ki magukat a ragacsos burokból a vidám apró levelek? Honnan veszi az üzenetet a sötét verem mélyén a krumpli csírája, hogy áttörve héjat, műanyag hálót – induljon? A kotlós forró testtel üli fészkét, kotyogva igazgatja titka rejtegetőit, a meleg tojásokat… Ki küldte rá a lázat, a lázadó kedvet, hogy feledve szemet, gondtalan kapirgáló reggeleket, tüzes testtel életet adjon… És ki küldi a kába méheket a korai hunyor fürtös virágához? Beleájulni, belealudni, beleszerelmesedni az első édes, illatos pillanatba… Ki súg rigónak, cinegének, hogy füttyükre vár a fák között langyosodó levegőben minden, ami él. Tudják-e vajon a könnyű röptű szabadok, az eget a földdel összekötő pacsirta, a léha múltú kakukk, hogy hangjukat fájdalmasan nélkülözte, mint megbüntetett kisgyerek, a világ…”
Schäffer Erzsébet
Idézet – 2009.03.28.
Március 29, 2009 at 09:55 (Uncategorized)
Tags: érzés, hullám, hullámverés, igazán, sötét, tenger, Weöres Sándor
“A hullámokat az számlálja, aki sötétben hallgatja a hullámverést, és nem az, aki látja a tengert.”
Weöres Sándor
Idézet – 2009.03.27.
Március 28, 2009 at 09:18 (Uncategorized)
Tags: apróság, élet, Eckhart von Hochheim, ennyi, ima, köszönöm, sokat jelent
„Ha az egyedüli ima, amit elmondasz egész életedben, így hangzana: “köszönöm”, az is elegendő lenne.”
Eckhart von Hochheim
Kiegészítés az idézethez, melyet az alábbi bejegyzésben találtam:
Természetesen köszönöm
KisVirág – Világ
kisviragvilag.blogspot.com
“Azon gondolkodtam minap, miért van az, hogy az embereknek természetesek vagyunk mi, saját magunk?
Az, hogy élünk, hogy dolgozunk. Hogy ha felkelünk, a másiknak kávét készítünk, nem kérve meg őt, mi magunk szó nélkül elmosogatunk. Levisszük a szemetet, kivasalunk, ételt készítünk, vagy éppen bevásárolunk. Mosolygunk, simogatunk, vigasztalunk és hallgatunk. Miért természetes az, hogy már annyira természetes, hogy nem hallunk egy „köszönöm” szót, miért, hogy meg sem köszönjük?
Hogy minden olyan természetes, mint az, hogy lefekszünk, mert sötétedik, mert fáradtak vagyunk, mert aludni kell, hogy felkelünk, mert dolgozni kell menni, iskolába, bárhova.
Engem bánt, nekem fáj! Úgy érzem, így válunk embertelenné ebben a Világban, hol mi magunk állítólag emberek vagyunk.
Engem gyermekkoromban megtanítottak, hogy mikor mit kell, és mikor mit illik megköszönni! Legyen az egy tett, egy szó, egy mozdulat, egy tárgyiasult dolog! Mindegy, mi az! A lényeg, hogy akitől kapom, bár nem vár el semmit, de én tisztelem annyira, hogy tudjam, saját idejéből, saját erejéből, saját akaratából teszi, és ezért egy „köszönöm” igenis kijár! Nem jutalomként, nem alamizsnaként, s nem azért, mert pusztán így illik, hanem azért, mert megtette, és mert nekem ugyanolyan jól esne, ha fordított esetben azt mondaná: Köszönöm….”
Olvasd tovább!
Idézet – 2009.03.26.
Március 27, 2009 at 10:24 (Uncategorized)
Tags: élmény, én, érzelem, önmagam, egyedi, ember, gemini.blogol.hu, gondolkodás, hasonló, hinni, kapcsolatok, különböző, lényeg, másik, szabadság, személy, te, tisztelet, valaki, vélemény, őszinte
“Hinnem kell, hogy van valaki. Valaki, aki ugyanúgy él, mint én.”
Ismeretlen
Kiegészítés az idézethez:
Personal human liberty
2007-10-05 10:21 péntek
gemini.blogol.hu
“Érdekes, ahogy a mostani héten hányszor hallok a szabadságról, a személyes emberi szabadságról, az embernek, mint személynek és érző személynek tiszteletéről. A gondolkodásom időről időre változik, s ehhez nyilván sok minden hozzájárul, ebben sok minden közrejátszik. Történések, emberek, emberi kapcsolatok, de természetesen nem gondolom azt, hogy az én egyéni gondolataim mindezekben az emberi kapcsolatokban feloldódnának.
Az volt a héten az egyik nagyon érdekes dolog, hogy találkoztam egy olyan emberrel, aki kimondta azokat a szavakat erről a témáról, amiket én eddig félig rejtve gondoltam csak…
A lényeg az az, hogy az elmúlt jó egy évben valahogy azt vettem észre, és oda kezdtem eljutni […], hogy nem alkothatunk sablonokat, sablonszerű szabályokat, amiket minden emberre ráhúzunk. Az, hogy minden ember egyedi, és egyedi helyzetben él, az magával hozza annak az igényét is, hogy valamiképpen biztosítsuk a szabályok specializálását mindenki számára. Nagyon egyszerűen lehet ezt példázni: ugyanazt a dolgot két különböző embernek nem feltétlenül magyarázhatom el ugyanúgy. Az egyik így érti meg, a másik pedig úgy.
Ehhez kapcsolódik az ember személyes szabadsága is. Épp a mai napon hangzott el az, hogy a másikkal való személyes kapcsolatomban döntő jelentőségű az, hogy szabad voltában fogadjam el őt, és ne úgy, mint egy tárgyat, amit használunk. Nem alakíthatom a másikat, nem köthetem magamhoz, és nem attól leszek vele jobb kapcsolatban, hogy ha véleményeink eltérnek, akkor megpróbáljam rátukmálni a sajátomat, mivel meg vagyok természetesen győződve, hogy az én véleményem a helyes. Úgy gondolom nem feltétlenül a vélemények egyezése a lényeg. A fontos mindenképpen az, hogy a másikat elfogadjam akkor is, ha olyan, amilyen. Önzőség volna önmagammá alakítanom őt, mivel az jórészt arra irányulna, hogy önmagamat szerethetem őbenne.
Egy közeli barátom egyszer megkérdezte tőlem, illetve mondta, hogy furcsálta a blogom elején lévő idézetet: “hinnem kell, hogy van valaki, aki ugyanúgy él, mint én”. Persze megmagyaráztam neki, hogy nem azt akarom mondani ezzel, hogy várok egy olyasvalakire, aki tökéletesen ugyanolyan, mint én. Viszont mégis olyan emberek társaságára vágyom, akikkel van közös bennünk. A legjobban megfogalmazva talán szontén ma hallottam ezt. Mégpedig úgy, hogy az az igazán csodás élmény, amikor az ember egy másik emberrel találkozik, és saját magát, vagy legalábbis magának egyes részleteit fedezi fel a másikban, és így ismer rá önmagára is, mivel az az érzése támad: “Jé, hát én is egy kicsit ilyen vagyok!”
Sokszor hallom, halljuk azt, hogy az ellentétek vonzzák egymást, meg azt, hogy a hasonlók vonzzák egymást. Úgy gondolom, hogy a kettő csak együtt igaz. Kell lenni hasonlóságoknak, és különbözőségeknek is. A hasonlóságoknak örülünk, és akár ajándékként fogjuk fel, a különbözőségeket pedig elfogadjuk azzal, hogy tiszteletben tarjuk személyes szabadságát. Így őszinte két ember kapcsolata, mert nem önmagamért kell szeressem a másikat, és nem előnyöket kell keresnem a másik személyiségében, amelyek által nekem jobb lesz. Épp ellenkezőleg. Magamra kell rátalálnom a másik személyében, persze ez nyilván sokkal nehezebb, küzdelmesebb. Viszont olykor az embernek le kell győznie önmagát, hogy megnyerhesse a másikat.”
Personal human liberty
2007-10-05 10:21 péntek
gemini.blogol.hu
Idézet – 2009.03.25.
Március 25, 2009 at 06:08 (Uncategorized)
Tags: csend, hazaérek, jó, könyv, Rácz Zsuzsa
“Nekem jó könyvet olvasni olyan, mintha belépnék egy ajtón, ami halkan bezáródik mögöttem, és ott benn meleg van és csend, nem zavarhat senki és semmi. Hazaérek.”
Rácz Zsuzsa
Idézet – 2009.03.24.
Március 25, 2009 at 06:04 (Uncategorized)
Tags: érez, ösztön, Jókai Mór, lát, megérez, néz, nők
“A nők tudnak látni, anélkül, hogy odanéznének.”
Jókai Mór
Idézet – 2009.03.23.
Március 23, 2009 at 13:48 (Uncategorized)
Tags: élet, család, elmagyarázni, ember, enba.freeblog.hu, frázis, Idézet, igazi, kötődés, megmondás, mi az, szeretet, őszinte
“minden szeretetről szóló idézet, frázis és úgy egyáltalán bármilyen megmondás teljesen funkciótlan és értelmetlen ostobasággá degradálódik amikor olyan történik, hogy bemegyek nagymamámhoz a kórházba, és ő azzal fogad, hogy félretette nekem az ebédre kapott rántott csirkecombot, mert tudja, hogy az a kedvencem. ezt a szeretetet hogy lehet körülírni, elmagyarázni, versbe foglalni, vagy csak egyszerűen napirendre térni felette? sehogy.”
enba.freeblog.hu
Idézet – 2009.03.22.
Március 22, 2009 at 22:33 (Uncategorized)
Tags: élet, boldog, boldogtalan, ember, hisz, Joseph Roux, képzel, mások, nem hisz, nincs, valóság, van
“Tekintem azt, amim nincs, és boldogtalannak hiszem magam. Mások tekintik azt, amim van és azt hiszik, boldog vagyok.”
Joseph Roux