Amátirë

“Hinnem kell, hogy van valaki. Valaki, aki ugyanúgy él, mint én.”
Ismeretlen

Kiegészítés az idézethez:
Personal human liberty
2007-10-05 10:21 péntek
gemini.blogol.hu

“Érdekes, ahogy a mostani héten hányszor hallok a szabadságról, a személyes emberi szabadságról, az embernek, mint személynek és érző személynek tiszteletéről. A gondolkodásom időről időre változik, s ehhez nyilván sok minden hozzájárul, ebben sok minden közrejátszik. Történések, emberek, emberi kapcsolatok, de természetesen nem gondolom azt, hogy az én egyéni gondolataim mindezekben az emberi kapcsolatokban feloldódnának.

Az volt a héten az egyik nagyon érdekes dolog, hogy találkoztam egy olyan emberrel, aki kimondta azokat a szavakat erről a témáról, amiket én eddig félig rejtve gondoltam csak…
A lényeg az az, hogy az elmúlt jó egy évben valahogy azt vettem észre, és oda kezdtem eljutni […], hogy nem alkothatunk sablonokat, sablonszerű szabályokat, amiket minden emberre ráhúzunk. Az, hogy minden ember egyedi, és egyedi helyzetben él, az magával hozza annak az igényét is, hogy valamiképpen biztosítsuk a szabályok specializálását mindenki számára. Nagyon egyszerűen lehet ezt példázni: ugyanazt a dolgot két különböző embernek nem feltétlenül magyarázhatom el ugyanúgy. Az egyik így érti meg, a másik pedig úgy.

Ehhez kapcsolódik az ember személyes szabadsága is. Épp a mai napon hangzott el az, hogy a másikkal való személyes kapcsolatomban döntő jelentőségű az, hogy szabad voltában fogadjam el őt, és ne úgy, mint egy tárgyat, amit használunk. Nem alakíthatom a másikat, nem köthetem magamhoz, és nem attól leszek vele jobb kapcsolatban, hogy ha véleményeink eltérnek, akkor megpróbáljam rátukmálni a sajátomat, mivel meg vagyok természetesen győződve, hogy az én véleményem a helyes. Úgy gondolom nem feltétlenül a vélemények egyezése a lényeg. A fontos mindenképpen az, hogy a másikat elfogadjam akkor is, ha olyan, amilyen. Önzőség volna önmagammá alakítanom őt, mivel az jórészt arra irányulna, hogy önmagamat szerethetem őbenne.

Egy közeli barátom egyszer megkérdezte tőlem, illetve mondta, hogy furcsálta a blogom elején lévő idézetet: “hinnem kell, hogy van valaki, aki ugyanúgy él, mint én”. Persze megmagyaráztam neki, hogy nem azt akarom mondani ezzel, hogy várok egy olyasvalakire, aki tökéletesen ugyanolyan, mint én. Viszont mégis olyan emberek társaságára vágyom, akikkel van közös bennünk. A legjobban megfogalmazva talán szontén ma hallottam ezt. Mégpedig úgy, hogy az az igazán csodás élmény, amikor az ember egy másik emberrel találkozik, és saját magát, vagy legalábbis magának egyes részleteit fedezi fel a másikban, és így ismer rá önmagára is, mivel az az érzése támad: “Jé, hát én is egy kicsit ilyen vagyok!”

Sokszor hallom, halljuk azt, hogy az ellentétek vonzzák egymást, meg azt, hogy a hasonlók vonzzák egymást. Úgy gondolom, hogy a kettő csak együtt igaz. Kell lenni hasonlóságoknak, és különbözőségeknek is. A hasonlóságoknak örülünk, és akár ajándékként fogjuk fel, a különbözőségeket pedig elfogadjuk azzal, hogy tiszteletben tarjuk személyes szabadságát. Így őszinte két ember kapcsolata, mert nem önmagamért kell szeressem a másikat, és nem előnyöket kell keresnem a másik személyiségében, amelyek által nekem jobb lesz. Épp ellenkezőleg. Magamra kell rátalálnom a másik személyében, persze ez nyilván sokkal nehezebb, küzdelmesebb. Viszont olykor az embernek le kell győznie önmagát, hogy megnyerhesse a másikat.”
Personal human liberty
2007-10-05 10:21 péntek
gemini.blogol.hu